Westbam kiszállt a Mayday-ből!

2014.02.05
Hello! Ezúton bejelentem lemondásomat az összes Mayday eseménnyel kapcsolatban. Ez vonatkozik a dj fellépésemre, illetve a Members of Mayday projektre egyaránt. Az oka mindennek pedig az egyre növekvő művészi és emberi elidegenedés a Mayday jelenlegi üzemeltetőitől, az I-Motion cégtől és magától a Mayday rendezvénytől. Jobban mondva: amit az I-Motion tett a Mayday-jel. Amióta Low Spirittel és Frontpage-dzsel közösen elindítottuk a Mayday-t még 1991-ben, én vagyok az egyetlen fellépő, aki a körülbelül 60 Mayday rendezvény mindegyikén ott volt Németországban, Lengyelországban, Oroszországban, Fehéroroszországban, Magyarországon, Spanyolországban, Mexikóban és Belgiumban, egészen a mai napig. A Members of Mayday projektemmel közösen egy konzekvens, egymást követő rendszert képviseltem, amely összekötötte az aktuális rendezvényt a kezdeti évek techno/house/rave kultúrájával, még akkor is, amikor már nem a saját cégem rendezte azokat, hanem az I-Motion. Az utóbbi években egyre növekedett bennem az érzés, hogy ezt a tradíciót egyre kevésbé tiszteli az I-Motion, és nem is tesz erőfeszítéseket annak érdekében, hogy ez megmaradjon. Az volt a benyomásom, hogy a jelenlétem és a Members of Mayday projekt csak arra voltak jók, hogy fenntartsák a látszatot, hogy a Mayday eredeti célja még mindig változatlan, különben gazdasági hátrányokkal kellett volna szembe nézni. Ebben volt egy alibi szerepem, amelyet azonban nem kívánok tovább játszani. Az a tény, hogy sajtóértesülések szerint az I-Motion a részvények többségét eladta egy amerikai vállalatnak, nem teszi kellemesebbé a helyzetet. Nem várom el a vállalattól, hogy értéket közvetítsen, vagy akár nagyobb érzékenységgel legyen a Mayday és az európai techno kultúra felé, mint az I-Motion. Összességében szeretném kifejezni a kritikámat az I-Motion és a cég Mayday-jel kapcsolatos politikájával szemben. Nem a rágalmazás miatt, hanem amiatt, mert ez az utolsó dolog, amit tehetek egy olyan eseményért, ami oly sokat tett a techno kultúráért, valamint az életemnek is egy hatalmas része volt.

Zenei irányvonal

Amikor átadtam az irányítást az I-Motion-nek, reméltem, hogy nem csak egy védjegyet, hanem azzal együtt egy eszmét is átültethetek: az ötlet az volt, hogy a legújabb „house és techno” zenék ütköznének meg egy eseményen. Ehelyett a zenei stílusok szigorúan eltérőek lettek, követve a Nature One-t. Ez többé-kevésbé ezt jelentette: 1-es terem: Trance (dallamos, nagy terem kompatibilis hangzás) 2-es terem: Schranz (hard és nagyon monoton techno) Mivel a legtöbb előrelépés, ami a világ zenei életében történt az elmúlt tíz évben, egy sem esik ebbe a két kategóriába, ez a megoldás nem működhetett egy olyan eseményen, amely eredetileg azért lett létrehozva, hogy ezeket az innovációkat, trendeket bemutassa, valamint magának a Mayday ötletének is ez volt a magja. Ehelyett a folytatást elnézve úgy tűnt, mindenki becsukta a szemét és minden ment tovább változatlanul. A meglévő két zenei koncepciót képviselő terem mellé pedig bevezettek még kettőt: egy hardcore purgatóriumot és egy klasszikus termet. Ez jelentette a nyilvánvaló „fejlődést” egy tökéletes techno rendezvényt tekintve, ahelyett, hogy abban mutattak volna fejlődést, hogy teret engednek a zenei újításoknak. Pedig a Mayday mottója: „Mindig előre, sohasem hátra!”

Illusztráció

Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy korábban olyan világhírű művészeket voltunk képesek felkérni a tervezésre, mint Andreas Gursky. Összehasonlítva napjainkban látottakkal nem az eltérő ízlés miatt, hanem objektíve romlott a színvonal.

Mottó

A mottók tartalmaznak néhány vicces vagy legalábbis okés darabot (például a Clint Eastwood idézet „Make My Day”). De legtöbbjük semmi inspirálót nem hordoz magában, csak azt érezni rajta, hogy „meg kellett csinálni”. Ezek közül is a legalja a „Made in Germany” szlogen. Számomra a techno kultúra általánosságban és a Mayday pedig különösképpen mindig is a nemzetek közötti barátságot szolgálta. Figyelembe véve, hogy az oroszországi Mayday mindig egybeesett a második világháború végének ünneplésével, német rendezvényként hatalmas megtiszteltetés volt ezen a dátumon játszani. Figyelembe kell venni ezt a kapcsolatot és tiszteletben kell tartani. Lengyelországban a Mayday a lengyel függetlenség napján kerül megrendezésre minden évben Katowice-ben, csupán néhány kilométerre Auschwitz-től, ahol a hírhedt koncentrációs tábor volt. Milyen benyomást kelt egy rendezvény ilyen környezetben, amelynek az a neve „Made in Germany”? Számomra teljességgel tiszteletlen és elfogadhatatlan.

Végezetül

Rebels of Mayday Most láttam, hogy kikerültek már az új Mayday plakátjai, amiken az áll „Rebels of Mayday” a „Members of Mayday” helyett. Azt gondolom, ez a vészterv már korábban megfogalmazódott az I-Motion irodájában. A lázadók (The Rebels – a szerk.) pedig bárkik legyenek is, majd egy olyan esemény és olyan promoterek megbízásából fognak írni himnuszokat, akiknek egyáltalán semmi közük nincs a „lázadáshoz”. Kérlek, tegyetek meg egy szívességet: ne legyetek hűtlenek a Members of Mayday zenéjéhez. Minden búcsú egyben egy új kezdet. Mindazok miatt, amivé ez a party változott az utóbbi években, nőtt bennem a vágy, hogy részt vegyek egy új projektben. Régi és új barátokkal közösen egy olyan rave ötletén dolgozunk, amely azok számára lehet különösen érdekes, akik a fentebb taglalt okok miatt nem járnak már Mayday rendezvényekre. Béke veletek! Westbam Fentebb olvasható Westbam hivatalos közleménye melyben leírja, hogy miért száll ki a Mayday eseményekből! www.westbam.de www.facebook.com/westbam

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén