Zack Marullo - Interjú

2010.12.21
Zack Marullo 2010-ben több nagy lépést is tett, legutóbb pedig Tommyboy remixversenyén indulva aratott győzelmet. A nemzetközi mezőny erős volt, a bírák szigorúak, így az izgalom is szinte tapintható volt. Egy fordulatokban gazdag év végén a versenyről, a zeneírásról és még sok egyébről faggattuk a győztes remixert… Te nyerted meg Tommyboy remixpályázatát a Findremix.com-on. Hogyhogy elindultál ezen a versenyen? Egy ismerősöm szólt a lehetőségről, és meghallgattam az eredeti zenét, valamint a hangmintákat. Nem jellemző rám, hogy versenyeken induljak, de ez a téma azonnal megihletett, mivel pár régi, nagy kedvenc zenémre emlékeztetett. és évek óta gondolkodtam valami hasonló zenén, de valahogy sosem álltam neki. Teljesen elkapott a hév, gyakorlatilag 10 perccel, miután meghallgattam, már csináltam is a remixet. Pontosan mi az, amit most kaptál? Gondolod, hogy fogod tudni használni ezeket? Nagyon jó nyeremények voltak! Elsősorban nagy megtiszteltetést jelent a Pornostaron megjelenni. A programok pedig, amiket nyertem, kiválóak! Az egyik egy Reason Duo, amit már régóta ki szerettem volna próbálni, a másik pedig a Fabfilter Pro-L limiter plugin. Az utóbbit épp most teszteltem egy másik remix masteringjénél. Komoly! Hamarosan hallhatjátok! Nem utolsó sorban pedig nyertem még egy interjút, ami a Findremix.com oldalán lesz olvasható. A remixed megjelenik, szintén a kiírás részeként. A tiéddel együtt négy másik remix is kiadásra kerül. Hogy tetszett a többiek munkája? Mindegyik remix technikailag nagyon jól összerakott munka, szerintem mindegyik helytálló darab a maga világában. Ami engem leginkább megérintett, a 3. helyen végző magyar srác, Purebeat remixe. Nagyon tetszik a zenéje. Ezúton is külön gratulációm neki! Nemcsak az utóbbi pár nap, hét, hanem az egész 2010-es éved fordulatokban gazdagnak mondható. Elhagytad pl. a Justmusic.Fm-et. Miért? Mikor a rádióhoz kerültem, egy kiváló arculattal és zenei világgal rendelkező, underground rádió volt a Just. Az idő múlásával egyre több olyan esemény, reklám került az oldalra, amiről azt gondolotam, hogy nem oda való. Sok esetben ellentmondást éreztem a tartalom és a zene között. Ez önmagában még nem jelentette a rádió elhagyását, csak szemet szúrt. Ami már többünket érzékenyen érintett, hogy a Justmusic weboldalának sajtósa (azaz Murvai Magdi – a szerk.) eljött a rádiótól, így elmaradtak a napi aktualitások a site-on, de leginkább a műsorokkal kapcsolatos friss cikkek, beharangozók. Ekkortól kezdve szinte csak a mainstream bulik jelentek meg a rádió honlapján, a főoldalon, a műsorok vezetőiről és műsorairól pedig csak elvétve került ki valami. A hallgatottsági mutatókon pedig láttuk, hogy folyamatosan kevesebben hallgatják a rádiót. Itt már komolyan gondolkodtam, hogy otthagyom, de reméltem, helyreállnak a dolgok, vártam még egy kicsit. Sajnos két hónapra rá a Just alapítója, Börcsök Imre is távozott. Ez egyértelművé tette, hogy az, ami a Justmusic alapjait jelentette, szertefoszlott, és azt az utat, ami kirajzolódni látszott, már nem éreztem magaménak. Ezért döntöttem úgy, hogy keresek valami hozzám közelebb állót. Egy akkor induló rádióra, a Nugen Fm-re esett a választás, mellyel a mai napig nagyon jó az együttműködés. Akkor most mi a helyzet az Audio Controllal? Köszöni szépen, él és virul! A rádióváltásnál történt egy kis arculatváltás is a logó és reklámanyagok terén, de ezen kívül minden maradt a régiben. Szeretnék továbbra is teret engedni minden olyasminek, amire úgy érzem, érdemes odafigyelni. Lehet hallani fiatalokat, nagy öregeket és nem tudatosan, de beszivárgott a műsorba a NuDisco Editon-re keresztelt rovat, amit kéthavonta, hó közepén lehet hallani. Játszhattál a nyár elején és idén ősszel is a Beat Clubban. Mik voltak a benyomásaid a helyről? Bármikor, ha a Beatben voltam – akár mint vendég, akár mint fellépő - nagyon jól éreztem magam. Kiváló, mosolygós személyzet (a porta is!), professzionális hang- és fénytechnika, a dj-pult pedig pont olyan, amit a legjobban szeretek. 4 cdj és pio 800 mixer. Szóval nekem eddig nagyon átjött! Hamarosan ismét fellépsz a Beatben, de egy egészen más stílusú partin, mint amit mostanában tőled megszoktak az emberek… Mit szabad tudni a TechOn partin való szereplésedről? Hogy kerültél te a képbe? Mit fogsz ott játszani? A Supersonic Technikumos múltam miatt kértek fel egy kis „állatkodásra”, amire örömmel igent modtam. Hogy mit fogok játszani? RnB és Lédi GÁGÁ ..hogyne.. ☺ Erre az estére Tech On! Mi a helyzet a saját zenékkel, megjelenésekkel? Elég sok zenét írtam az elmúlt időszakban, gyakorlatilag az elmúl 3-4 hónap szinte csak a stúdiózásról szólt. Az eredményét hamarosan hallhatjátok a Beatporton és a többi zenés-letöltős oldalon. Nem szeretek előre elkiabálni semmit, de ha megjelentek, ígérem, tudni fogtok róla. Aminek a a közelmúlt eseményeiből nagyon örültem, hogy megjelent az első mix CD-m a Soundtribe Rekords gondozásában, kijött a Beach House EP, illetve sikerült egy lemezre kerülni Terry Granttel, ami nagyon jó érzés. A napokban megjelent Reelow zenéjére készült remixem is, aminek elég jók a visszhangjai. Tommyboy remixpályázatán nyerni pedig még számomra is igazán kellemes meglepetés. Hogyan értékelnéd összességében te a saját szemszögedből 2010-et? 2010 tényleg esménydús év volt. Kaptam jót és rosszat is. Nem is tudom, hova tegyem. Egy dolog biztos, éreztem, hogy élek. Mit vársz vagy remélsz, esetleg tervezel a jövő évre? Remélem, hogy a rengeteg munka meghozza a gyümölcsét, és sok mindent valóra váltok abból, amit elterveztem! Szilveszterkor hol láthatunk-hallhatunk téged? Sziveszterkor - már szinte megszokott - a Consonance-on játszom a Club Sunny-ban. Lesz minden, mi szem-szájnak ingere. 9 dj-vel, live didgeridoo-val és vokállal, welcome drink-el, délig tartó mókával várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel, egy kis óévi búcsúztatásra, újévi köszöntésére! Aki pedig nem itt tölti a szilvesztert, annak ezúton kívánok sikerekben gazdag 2011-et!

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját