George Johnson nekiment a Phonorecords V jogdíjtervezetének

George Johnson aktivista dalszerző újabb részletes beadvánnyal fordult az amerikai Copyright Royalty Boardhoz (CRB), amely a Phonorecords V eljárásban a 2028 és 2032 közötti időszak törvényes mechanikai jogdíjait határozza meg.

Az eljárás többek között a permanens digitális letöltésekre, fizikai hanghordozókra, csengőhangokra és különböző csomagokra vonatkozó tarifákat érinti.

A nagy kiadók, az NMPA, az A2IM és más iparági szereplők június végén nyújtották be megállapodási javaslatukat. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a jelenlegi díjstruktúrát alapvetően változatlanul hagynák, és csak az inflációhoz kapcsolódó kiigazításokat folytatnák.

A tervezet azonban komoly ellenállást váltott ki. Korábban az Eight Mile Style, a Word Collections, a Songwriters Guild of America (SGA) és Johnson mellett Stevie Wonder is kifogást emelt.

Johnson mostani beadványa saját megfogalmazása szerint követi és kiegészíti ezeket az ellenvetéseket, miközben megpróbálja „kitölteni a jegyzőkönyvben maradt réseket”.

Kritikájának egyik legfontosabb pontja a csengőhangok mechanikai jogdíja. Johnson szerint elfogadhatatlan, hogy a tarifa 2009 és 2028 között változatlanul 24 cent maradjon. Ehelyett 39,1 centes díjat javasol.

Álláspontja szerint már önmagában a csengőhangokra vonatkozó változatlan tarifa elegendő indokot szolgáltatna arra, hogy a CRB elutasítsa a megállapodástervezetet.

A permanens letöltések és fizikai hanghordozók esetében szintén magasabb összeget szeretne. Johnson szerint a javasolt alaptarifa nem tükrözi megfelelően az elmúlt évek inflációját.

Érvelésében felidézte, hogy a Phonorecords IV kiindulópontja 2020 végéig vette figyelembe az inflációt, miközben a 2021-ben és 2022-ben tapasztalt jelentős áremelkedések kimaradtak a számításból. Johnson ezért 15,65 centes, művenkénti mechanikai díjat tartana indokoltnak.

Az SGA és a Word Collections korábban egy másik problémára is felhívta a figyelmet: értelmezésük szerint a jelenlegi tervezet 2028-ra akár 12 centes alapdíjat is sugallhat, ami a mostani 13,1 centhez képest tényleges visszalépést jelentene.

Johnson kritikája azonban nem áll meg az egyes tarifáknál. Szerinte maga a zeneipari struktúra is problémás.

A dalszerző úgy véli, hogy a három major lemezkiadó és a hozzájuk kapcsolódó nagy zeneműkiadói érdekeltségek vertikális integrációja olyan helyzetet teremtett, amelyben ugyanazon vállalatcsoportok különböző oldalakon jelenhetnek meg a jogdíjrendszerben.

Johnson ezt „szélsőséges önérdekű üzletelésként” értelmezi, és azt állítja, hogy az NMPA és az RIAA CRB-eljárásokban betöltött szerepe hosszú ideje problémás ebből a szempontból.

Érvelése szerint a kötelező engedélyezési rendszer jelenlegi működése miatt a jogdíjakról szóló tárgyalások nem valódi szabadpiaci környezetben zajlanak.

Johnson ezt azzal foglalja össze, hogy szerinte ebben a rendszerben „nincs willing buyer, nincs willing seller” – vagyis nincs valódi, egymástól független vevő és eladó, akik versenyző piaci körülmények között alakítanák ki az árat.

A Phonorecords V körüli vita így már messze nem pusztán néhány cent mechanikai jogdíjról szól. A CRB előtt egy ennél alapvetőbb kérdés is kirajzolódik: vajon a jelenlegi rendszer valóban képes-e piaci értéken díjazni a dalszerzőket egy erősen koncentrált és vertikálisan integrált zeneiparban.