Amikor az öngondoskodás is teherré válik

Az öngondoskodás gondolata eredetileg egyszerű volt: megállni egy pillanatra, levegőt venni, kilépni a mindennapi nyomás alól. Az elmúlt évtizedben azonban mindez fokozatosan átalakult egy jól körülhatárolható iparággá, amely sokak számára már nem a pihenést, hanem újabb elvárásokat és teljesítendő feladatokat jelent.

Ma az öngondoskodás gyakran alkalmazásokon, influenszereken és előfizetéses programokon keresztül jelenik meg. A relaxáció látszólag politikamentes tér, valójában azonban sokan éppen a társadalmi és gazdasági nyomás elől menekülnek bele. A rendszer pedig gyorsan felismerte ezt, és terméket csinált belőle.

A paradoxon ott kezdődik, hogy a mentális egészségre vonatkozó tanácsok sokszor ugyanolyan stresszt okoznak, mint azok a problémák, amelyeket kezelni próbálnak. Ha nem fér bele a napunkba a meditáció, a naplóírás vagy a légzőgyakorlat, könnyen érezhetjük úgy, hogy ismét kudarcot vallottunk. A rossz közérzet ilyenkor nem a világ következménye lesz, hanem a saját „elégtelen” öngondoskodásunké.

Pedig sokszor a legegyszerűbb megoldások működnek. Egy kanapéra rogyott este, néhány rész a kedvenc sorozatbólnem feltétlenül kevesebb, mint egy gondosan felépített relaxációs rutin. Csak éppen nem csomagolták új módszerként eladható formába.

Sokan már jóval azelőtt gyakorolták az öngondoskodást, mielőtt az divatszóvá vált volna. A természetben tett séták, a csend, a légzés figyelése mind ismerős eszközök. Mégis gyakran ott motoszkál az érzés, hogy soha nem elég, mindig lehetne többet, jobban, tudatosabban csinálni. Így az öngondoskodás pihenés helyett munkává válik.

A technológia sem könnyíti meg a helyzetet. Azok az alkalmazások, amelyek a nyugalmat ígérik, napi kihívásokkal, értesítésekkel és statisztikákkal terhelnek. A pihenés mérhető teljesítménnyé alakul, ami újabb nyomást helyez ránk.

Talán ideje kimondani, hogy nem újabb módszerekre, hanem valódi pihenésre van szükségünk. Az öngondoskodás nem kellene, hogy újabb teher legyen. A kapitalizmus nemcsak a munkaidőnket, hanem a belső világunkat is elérte: először kimerít, majd megoldást kínál a saját maga által okozott problémákra.

A valódi öngondoskodás radikális gesztusa az, amikor elismerjük: a világ túl hangos, túl drága és sokszor ijesztő. A pihenés nem a világ megjavításáról szól, hanem arról, hogy képesek legyünk benne élni – néha egyszerűen csak megállva, mindenféle elvárás nélkül.