12 dolog, amit eddig nem tudtál Kate Bush-ról

2010.03.06
Kate Bush tizenkét év hallgatás után, 2005-ben adta ki az Aerial című, nyolcadik stúdió lemezét. Egy hasonlóan hosszú szünetet hallhatunk talán majd újra Kate-től, de az énekesnő befolyása tagadhatatlan. Elég meghallgatni korábbi lemezeit, mint a Bat For Lashes, Fever Ray, St Vincent  vagy a Charlotte Hatherley és kiderül mennyire fontos tagja a is a kortárs női zenészeknek. A rajongóknak gyűjtöttünk most össze egy tucat érdekes és eddig nem igazán ismert dolgot Kate Bush-ról. 1. Kate Bush volt az Egyesült Királyság első női előadója, aki saját szerzeményével Number One lett. Emellett 1980-ban a Never For Ever albuma az első női brit előadóvá léptette elő, szintén az Egyesült Királyságban, az album eladási listák élén. A listavezetővé válás olyan volt, mint az Everest megmászása, így ezek az eredmények megdöbbentőek. 2. Kate munkája a zeneipar messzi sarkaiban is talált magának rajongókat, mint Andre 3000. „Kate Bush zenéje feltárta az elmémet, -nyilatkozta az Outkast frontembere - de annyira alul értékelik és kiesik az ismertségből.” John Lydon hasonló elragadtatással beszél a Bexleyheath-i születésű énekesnőről. „Kate Bush, nagyon eredeti. Nem szép, ahogy Tori Amos utánozni próbálja.” 3. Lydon odáig ment el, hogy írt egy dalt Kate-nek Bird In Hand címmel. A dalszöveg az illegális, Dél-amerikai papagáj exportot is leírja. „Nem hiszem, hogy megértette, azt gondolom ő ezt referenciának vette, ami nem ezt a célt szolgálta.” 4. 1979-ben Kate, a The Tour Of Life turnén, 28 helyszínen lépett fel szerte az Egyesült Királyságban. Ez nevezik még The Only Tour Of Her Life-nak is mivel, azóta sem turnézott többet. 5. Az NME, 1985 augusztusában, a Where Are They Now elnevezésű cikkében egy elhamarkodott lépést tett arra, hogy leírja az énekes további karrierjét. Ám még év végén a Hounds Of Love-al, amely egy igazi mestermunka volt, Kate az Egyesült Királyságban vezette az album eladási listákat. 6. Kate egyszer udvariasan utasította el az Erasure felkérését, melyben az egyik albumuk elkészítésére kérték. „Találkoztunk vele meg beszélgettünk, de nem érezte magáénak a dolgot. -mondta Vince Clark – Jó lett volna, ha részt vesz a közös munkában, de sajnos nem így alakult.” 7. Emily Brontë-vel ünnepli egy napon a születésnapját és első kis lemeze a Wuthering Heights érdekes módon Brontë egyik novellájának címével azonos. Hát nem hátborzongató? 8. Tizenkét és filmszakadás után, 1993-ban a The Red Shoes kiadását követően, adta ki az Aerial-t. Egy epikusabb dupla cd mely Joh Mandelssohn-t is megihlette a Waiting For Kate Bush című regény megírására, mely egy panzióban játszódik, ahol Kate rajongói várják hősnőjük visszatérését. Egy megszállott közülük, kétezer megválaszolatlanul maradó emailt küld az énekesnőnek. 9. Kate sokáig tartó szünete számos híresztelésre adott lehetőséget. Egy édesebb közülük; néhány EMI-vezető felkereste a visszavonulással kapcsolatban. Kate azt mondta, miközben egy adag süteményt vett ki a sütőből „Ez az, amin dolgozok!”. Később egy interjúban tagadta, hogy bármi ilyesmi lejátszódott volna. „Fogalmam sincs honnan jött ez az egész. Ez csak egy koholmány, nem de?” 10. Kate-nek sosem esett nehezére családiasnak lenni. Ezt Delia Smith főzőműsorában is bebizonyította 1980-ban. A YouTube-on is megnézhető a felvétel. Kate a vegetarianizmusról beszélt. „Egyszer pörköltet ettem, amiben volt egy nyersebb húsdarab, ekkor tudatosult bennem, hogy ez egy állat volt valaha és ekkor azt mondtam, hogy nem, én ezt nem teszem meg.” Ezek után bemutatott néhány kedvelt fogást. Ilyen a Waldorf saláta. „Szeretem, ha rajta hagyják az almán a héját.”- mondta Delia - „Igen, annyi egészséges van a héjjában.” -tette hozzá Kate. 11. Annak ellenére hogy az EMI igyekezett érzékenyen bánni Kate-el, nem mulasztották el a lehetőséget, hogy vonzó külsejét ne használják fel promóciós célokra. Egy különösen pikáns képen egy rózsaszín dressz feszül Bush testén. A 70-es évek fiúi (lányai) élvezettel nézegethették az ilyen és ehhez hasonló képeket. A 2001-es Q díjátadón, melyen Kate a Klasszikus Dalszerző Díját vehette át, egy férfi megjegyezte: „Nincs olyan negyven év feletti férfi, aki szembe nézne Kate Bush-al.” 12. És hogy mit mondott a Q Awards színpadán izgalmában? „Épp most jöttem!”

TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....