Add2Basket - Interjú

2011.05.23

Add2Basket már jóideje „kirepült” az anyaország ölelő karjaiből, és gépmadarak szárnyán messzi földekre eljutott Honolulutól Dél-Amerikán át Kanadáig. Kis hazánk egyik legnagyobb kalandora az utóbbi időben ismét egyre többet mutatkozik a magyar fővárosban. Tegyük hozzá: hálistennek! Ennek apropója immár április óta nyílt titok…

Ha jól tudom, továbbra is csendben járod a világod, és itthon keveset hallatsz magadról, most mégis sikerült „szóvégre” fogni. Mi ennek az oka? Ez így igaz, áprilisban elindítottunk Holic-kal egy Nu Disco estet Budapesten, ami meglepően jól sikerült és mindenképpen szeretnénk megismételni az első felvonás sikerét. Voltak már próbálkozások korábban, de úgy tűnik, mostanra érett meg a város arra, hogy befogadjon egy itthon még gyerekcipőben járó zenei stílust. Ezidáig megfelelő klubot sem sikerült találnunk, ami ennyire összahangban lenne a zenével, amit ezeken az estéken játszunk, és az U26 erre tökéletesnek bizonyult. Szerinted miért van az, hogy itthon még csak egy igen kis rétegnek sikerült megismernie és megszeretnie a nu disco stílust? Az FM rádiók még mindig nagyon kevés ilyen zenét játszanak, pedig 2011-ben simán beférne már a játszási listákba. Kevésbé bátrak talán, vagy egyszerűen hozzájuk nem jutott el még az újhullám, amit azért elég nehezen tudok elképzelni. Mindenesetre egy heti egyórás műsor az aktuális nu disco kedvencekkel szerintem kezdetnek már nagy áttörés lehetne. Meglátjuk, mit tehetünk az ügyben. (mosolyog) A house DJ-k közül az első voltál itthon, aki nu discót (is) kezdett játszani, de közben a legtöbb buliban house-t, tech house-t játszol. Mért van ez? Igen, ez egy elég skizofrén állapot, külföldön a legtöbb helyen és itthon, a Debutön is house-t játszom. Jelenleg a zenék többsége, amit írok, szintén house, és ezt ugyanannyira szeretem, de a nu disco mindig is valahol a szívem csücske volt, a mai napig csekkolom a friss megjelenéseket, ezért is veszem ki aktívan a részem ebben az egész történetben. Címszavakban elmondanád, hogy mire számíthat az, aki ellátogat a május 27-i bulitokra? Mosolygós, seggrázós nu disco zenékre! Egy nagyon jó társaság kezd összekovácsolódni a “The Hungarian Nu Disco Club” (http://www.facebook.com/pages/The-Hungarian-Nu-Disco-Club/121884027844219) tagjaiból. A célunk az, hogy egy megszokott csapat legyen az estéink állandó magja, hogy ez a családias hangulat megmaradjon, és persze fokozatosan bővüljön. Rengeteg külföldi nu disco bulit a “Social Club” jelzővel is ellátnak, amiben tényleg benne van, hogy itt nemcsak egy egyszeri alkalomról van szó, hanem az ismerős arcok, a hasonló zenei érdeklődésűek rendeszeresen összejönnek és akár névről is ismerik egymást, új barátságok köttetnek. Erről szól a Galactic Boogie is. (mosolyog) Facebook esemény: http://www.facebook.com/event.php?eid=153377018063606

TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....