Afrojack védelmébe vette az EDM dj-ket: „Soha nem láttam még, hogy valaki előre rögzített szettet játszott volna”

2014.05.12

Nem titok, hogy a legtöbben, akik nem kedvelik a kommersz dance előadókat – mint David Guetta, Afrojack vagy Steve Aoki –, úgy gondolják, hogy ezek az dj-k legtöbbször előre rögzített szettet játszanak fellépéseiken.

Deadmau5 maga is úgy hiszi, hogy ez így van, és mindannyian emlékezhetünk arra a videóra, ami nem olyan régen bejárta az internetet, bemutatva, hogy Aoki, Sander Van Doorn és Laidback Luke valójában nem sok mindent csinálnak, miközben zenélnek. A vita odáig fajult, hogy előkerült egy korábban törölt videó, amelyen állítólag Steve Angello játszik egy előre rögzített szettet a Dance Valley fesztiválon néhány évvel ezelőtt. Most úgy tűnik, Afrojack egyszer s mindenkorra el kívánja ásni a csatabárdot, ugyanis egy new yorki rádiónak adott interjújában azt mondta: „Komolyan, én soha nem láttam még, hogy valaki előre rögzített szettet játszott volna”. „A legtöbb hozzászólás, amelyet látsz az interneten az előre rögzített szettek vitájában” – mondja az interjúban – „(általában) 12 éves gyerekektől érkezik, akik szart se tudnak a dj-zésről. 11 éve foglalkozok dj-zéssel, mindenki csinál saját szerkesztéseket a zenékből. Mindenkinek van egy szerkesztett verziója egy korábban megszerkesztett szerkesztett zenéből. Például egy 5 perces verzió három zene összevágásból. És aztán ott vagy a nagy show közepén lézerfények kereszttüzében, és ezek a dolgok összepasszolnak” – folytatja. „Bár laptopról játsszák le ezeket az egyedi verziókat, ez csak egy része az egésznek. Emellett dj-znek is. Nem láttam még olyat, hogy egy előre rögzített szettekkel jelentkező dj híressé váljon.” Odáig ment a vitában, hogy felhozta példaként Danny Tenagliát: „Emlékszem, Danny Tenagliára, amikor az Ultra-n zenélt” – mondja Afrojack. „Volt egy 20 perces saját editje, ami alatt kiment táncolni a közönség elé a színpad elejére. Ez is része a dj-zésnek. Ez a szórakoztatóipar. De az, hogy az egész szett előre rögzítve legyen, olyannal még nem találkoztam.


TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....