Barry Jamieson a Super 8 Radio Show-ban

2012.02.08
Barry Jamieson vendégeskedik Valentin napján a Super8 Radio Show-ban, a Nugen Fm-en. Six és Senon, a műsor két VJ-házigazdája ezzel egy újabb világhírű klasszist nyert meg a hallgatóknak, aki több mint 22 éve van a pályán, jelölték már Grammy-re, sőt az elmúlt 8 esztendőben rendszeresen dolgozott együtt Sashával és Charlie May-jel – például a hatalmas sikert arató Involver és Involver 2 albumon. Barry emellett Bill Hamellel együtt remixelt például Madonnának, Brittney Spearsnek, a New Ordernek és Sealnek is. Szerzeményeit, remixeit egyebek közt a Bedrock és a CSR kiadóknál érhetjük tetten. Barry Jamieson társtulajdonosa volt a Fluid Recordings UK Limitednek, illetve tagja az Evolutionnek, Bluefish-nek, Arrakisnek, a JB-nek és az Escape-nek. Karrierjének 1986-os indulása egyben az Evolution formáció megalakulásának ideje is volt (John Suttonnal). Barry és John jó néhány – azóta örökzölddé vált – híres remix elkövetőjeként vonult be az elektronikus zenei történelemkönybe, így például BT “Quark” és a “Dreaming”, a Bedrock “Heaven Scent”, a Breeder “Tyrantanic” átirata nagy hatást gyakorolt a maga idejében a zenei világra. Barry mindig is kivette a részét a zeneipar minden ágából - hangmérnökként, producerként, remixerként, DJ-ként és live act előadóként egyaránt. Különleges, egyedi zenei világát olyan legendás helyszínek és rendezvények közönsége csodálhatta már meg, mint például a hollandiai Dance Valley, a berlini Love Parade, a Renaissance partik Ibizán vagy a Synergy bulik Cape Townban. http://www.barryjamiesonmusic.com/ http://nugen.fm/electronic-music/super8-radio-show/ Online hallgatás: http://stream.w5.hu/tunein.php/nugen/playlist.pls http://super8.hu/ Esemény link: https://www.facebook.com/events/357081064309539/

TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....