BEATPATROL FESTIVAL 2011

2011.06.23
Mindössze két év után a Raiffeisenclub által szponzorált Beatpatrol fesztivál elfoglalta méltó helyét az európai fesztiválok körében. A tavalyi évben 27000 ember szórakozta végig a folyamatos esővel tarkított fesztivált olyan nagy nevekkel, mint Tiesto, Benny Benassi, Crookers vagy éppen a Bloody Beetroots. A rendezvény idén sem okoz csalódást és a tökéletes fesztivál helyszínt nyújtva a harmadik alkalommal invitálja szórakozásra a nagyérdeműt. A Traisen folyó mellett fekvő csodálatos kemping területnek, a vízzel ellátott mobil mosdóknak és a tökéletes autópálya és vonatösszeköttetésnek köszönhetően ideális fesztiválhelyszín. A szervezők – és nem utolsó sorban a közönség – nagy örömére szolgál továbbá az is, hogy a 2010-es nagy sikerű fellépése után ismét a fesztivál vendégeként üdvözölhetik Dj Tiesto-t, aki már számos alkalommal nyerte el a világ legjobb DJ-je címet. Szintén mint visszatérő fellépőként láthatjuk 2011-ben Paul van Dyk-ot, aki a fesztivál 2009-es bemutatkozó évében tette tiszteletét St. Pöltenben. Továbbá ismételten a fellépők névsorát erősíti majd Steve Aoki és csapata, a DIM MAK, találkozhatunk még a Groove Armadával, Martin Solveiggel, Mobyval, a francia electro keresztapjaként emlegetett Mr Oizoval, a berlini Lexy és K.Paul párossal, a Dél-afrikai Heazerrel és még sokan másokkal. A 2011-es Beatpatrol fesztiválon több mint 100 fellépő gondoskodik majd a közönség szórakoztatásáról fedett illetve open air helyszíneken egyaránt.

BEATPATROL FESTIVAL 2011 – 2011.07. 22-24.

Teljes Line Up: 2 MANY DJS Live AFROJACK ALIX PEREZ AUTOEROTIQUE B COMPLEX BENGA BLISS BTK CHUCKIE & MC AMBUSH COMMIX CONGOROCK COUNTERSTRIKE CYBERPUNKERS DADA LIFE DANI S. DANNY BIRD DIRTYPHONICS Live DISASZT DISCO DEMONS DJ OLIVAREZ DJ SNARE ED RUSH FELIX CARTAL FORMAT B FRITZ KALKBRENNER Live GROOVE ARMADA presents RED LIGHT HAEZER HIGH MAINTENANCE I AM CEREALS IPUNK LEXY & K PAUL Live LUNA CITY EXPRESS MARTIN SOLVEIG MINDSCAPE MOBY (DJ-Set) MR. OIZO OLIVER KOLETZKI PAUL VAN DYK PLEASUREKRAFT SHIMON SKAZI SKRILLEX STARKSTROM STEVE ANGELLO STEVE AOKI / Dim Mak Stage TALI Live THE HARRY SHOTTA SHOW LIVE THE INTEGRALS THE KOLETZKIS Live THE PROTOTYPES THE SHIT IS COMING HOME TIËSTO TRYAMBAKA TYP:T.U.R.B.O. WOOOW CRASHERS XILENT XPIRIENZ

HELYSZÍN:

AUSZTRIA VAZ, St. Pölten Kelsengasse 9 3100 St. Pölten www.vaz.at

JEGYÁRAK:

- Napijegy: €54,- (+ €5,40 kezelési költség) - Fesztiválbérlet: €79,- (+ €7,90 kezelési költség) - VIP Napijegy: €99,- (Tartalmazza a kezelési költséget és csak St. Pöltenben vásárolható) - VIP Fesztiválbérlet**: €159,- (Tartalmazza a kezelési költséget és csak St. Pöltenben vásárolható) **VIP Fesztiválbérlet tartalmazza a következőket: - VIP Parkoló - VIP bejárat - 3 VIP terület Elővétel: www.eventim.hu Tel: +36 30 30 30 999 www.eventim.de / www.eventim.cz / www.eventim.sk / www.eventim.hr www.eventim.si / www.eventim.bg / www.eventim.pl / www.eventim-yu.com / www.eventim.ro További információk: www.beatpatrol.at Gera Antal: +3670/9431161 / [email protected]

TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....