Belocca & Soneec lehengerelte a londoni Ministry Of Soundot

2012.06.01

Belocca és Soneec fergetes sikerrel képviselte kis hazánkat a legendás és nagy hírű londoni Ministry OF Soundban, ahol történetesen a Toolroom Knights bulin rakta rendbe a táncparketten állók séróját.

A Ministry-t aligha kell hosszasan bemutatni még itt, távol a Nyugattól sem, hiszen a klub a szintén nagy múltú kiadójával együtt több mint egy évtizede ott feszít a nemzetközi toplisták élbolyában a rendkívüli színvonalnak köszönhetően. Beloccát és Soneecot sem a vakszerencse sodorta Londonba. Korábban már több portálon is beszámoltak róla, így köztudott tény, hogy a magyarok két büszkesége tavaly készített egy mixlemezt az egyik jelenlegi legfelkapottabb kiadónak, a Toolroomnak, így csak idő kérdése volt, hogy ennek folyományaként milyen dátum lesz aktuális arra, hogy atomjaira szedjék a patinás brit klub közönségét. Honfitársaink igazán kitettek magukért: nem spóroltak a tempóval. Az összes terem már éjfélkor dugig volt, de még hajnali 3-kor is álltak a jegypénztárnál a bejutásban reménykedők, akiket a hoppon és főleg kintmaradás veszélye fenyegetett. Rádásul a két magyar vitézünknek pont Mark Knighttal egysazerre kellett beállnia a DJ-pultba, úgyhogy egészséges vetélkedés ment az emberekért – de nem Béciéknek kellett küzdeni, hanem bizony a jó Marknak, ugyanis a partiarcok folyamatosan áramlottak át abba a terembe, ahol ők pakolták a lemezt… Gyaníthatóan ennek a legjobban maga Mark Knight örült, hiszen olyan két DJ-t hívott meg maga mellé, akikben nemhogy csalódnia nem kellett, de sikerével magasan túllőtt minden várakozást! web: http://www.djbelocca.com/ http://www.facebook.com/beloccaartistpage http://www.soundcloud.com/djsoneec http://www.facebook.com/soneecartistpage MMagdi_VAMP


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén