Carbon Season Opening w/ Industrialyzer @ Sing Sing (Szeged), 2015.09.19.

2015.09.04

Ricardo Rodrigues a portugál főváros, Lisszabon szülötte, és gyerekkorát is ott töltötte. A zene iránti érdeklődése már egész kis korában megmutatkozott, 14 éves korában pedig beiratkozott a helyi zeneiskolába, hogy gitárórákat vegyen. Ricardo célja a zeneiskolával pedig nem volt más, mint lekőrözni a fatert gitártudás terén.

Két év intenzív tanulás után olyan szintre jutott, hogy már ő adott leckéket fiatalabb tanulóknak skálázásból és zeneelméletből. A gitárt hamar lemezjátszókra és keverőpultra cserélte, majd először házibulikban, a barátai szórakoztatására, lemezlovasként is debütált. Tehetsége nem is maradt észrevétlen, csakhamar felfigyelt rá honfitársa, Cisco Ferreira, azaz The Advent, és meglátva a Ricardoban rejlő potenciált, rögtön a szárnyai alá vette az ifjú titánt. 2007-ben megalapították a The Advent vs. Industrialyzer produkciós duót, majd beindították saját kiadójukat, a Codeworks-ot. Azóta alig pár év leforgása alatt az Industrialyzer név a legmagasabban jegyzett techno kiadók diszkográfiájában bukkant fel: Drumcode, MB Elektronics, Kombination Research, Hardgroove, Bush Records, Beatdisaster, Naked Lunch... és a sor korántsem teljes. Emellett nem kisebb neveknek készíthetett már remixet, mint Umek, Ben Sims, Green Velvet, a Space DJz, vagy Alex Bau. Elképesztő zenei megoldásokkal fűszerezett feszes ritmusú és dinamikus, de ugyanakkor minimalisztikus techno értelmezése már most tekintélyes rajongótábort hódított meg szerte a világon. ★★★★★ ► Dj's: Industrialyzer Sikztah Shabaam Rob!n ► Belépő: Éjfélig: 2000 Ft, Éjfél után: 2500 Ft ► Facebook event: https://www.facebook.com/events/407541256117262/ ► Web: www.sing.hu ► A beléptetés és a műsorváltozás jogát a rendezőség fenntartja! 18+

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén