Csütörtökön kezdetét veszi az 5. Katlan Fesztivál!

2023.07.12

Idén 5. alkalommal kerül megrendezésre a Katlan Festival! Az eseménynek a Tárnoki Kőfejtő szolgál otthonául, mely egy világszinten egyedülálló helyszín, erdővel, szabad ég alatt található kalanokkal és közel 10.000 négyzetmernyi, 10 méteres belmagasságú földalatti bánya résszel. Nagy nemzetközi filmes produkciók közkedvelt forgatási helyszíne (Bladerunner 2049, Witcher, Hellboy) mellett már a kezdetek, vagyis a 90-es évek óta az undreground elektronikus zene mekkája.

Az idők folyamán rengeteget fejlődött mind a helyszín, mind pedig a fesztivál, így idénre megérett arra, hogy a kezdeti techno és house irány más műfajokkal is bővüljön:
A jelenlegi zenei trendeket és a lokáció történelmét figyelembe véve egyértelmű volt, hogy a psytrance irányába nyitni kell! Avalon személyében pedig méltó headliner sikerült lekötni a pénteki napra! Másrészről a nappali idősáv felturbózása is fontos szempont volt a szervezők szemében, így szombaton napjaink legnagyobb hiphop reménységét, Pogány Indulót és csapatát látják vendégül.

A House line up sem lett elaprózva, hiszen Kollektiv Turmstrasse, Satoshi Tomiie és Andrey Pushkarev mind legendás és közkedvelt nevek. A Techno vonalon pedig olyan fellépőket invitáltak meg, akik már többször bizonyítottak itthon. Alignment, Cassie Raptor, Rikhter live, Julian Muller, Japau és Køzløv fogják biztosítani, hogy a kőbánya legmélyebb zuga is átható basszusokkal teljen meg.

A fesztivál 3 napja alatt, így egy teljeskörű audiovizuális utazásban lehet része a látogatóknak. Napi jegyek mellett 2 és 3 napos bérletek is kaphatóak.

Facebook event: https://www.facebook.com/events/582292846802393
Jegyek: https://oneticket.hu/katlan-festival-2023

07.13. CSÜTÖRTÖK / THURSDAY
-- Alignment
-- Svetec
-- Sikztah
-- Kamafaka
-- Umut Sefiloglu
-- Julian Muller
-- AND/OR b2b CRB
-- Barbad
-- Switch Nollie
-- PRD
 
07.14. PÉNTEK / FRIDAY
-- Cassie Raptor
-- RIKHTER live
-- Detective Kelly
-- Technokool
-- Man+Machine
-- Benke
-- Avalon
-- Yuri
-- Boohna
-- Botond
-- Danger
-- Kollektiv Turmstrasse
-- Satoshi Tomiie
-- Mihai Pol
-- Isu
-- Zságer Balázs + Garpo live
-- Martin M + Flixon
-- Vedat Akdag
-- Third2hift
-- Ipar
-- Slym + Szoliver
-- Acideal

07.15. SZOMBAT / SATURDAY
-- Japau
-- Køzløv
-- Paralich
-- Schiere
-- Dan88
-- Cali Martini
-- Andrey Pushkarev
-- Cosmjn
-- Zveda Beta
-- Erro b2b Baco
-- U-Seph b2b Rosaloco
-- Mole b2b Robert Dobak
-- Pogány Induló
-- Zomblaze
-- Addek
-- Adis is Ok
-- Bernathy Zsiga Live
-- Dual Destress
-- Chocain b2b Bueno


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját