DJ Shadow - Interjú

2010.08.13

„Mindig magamat adtam” – DJ Shadow

DJ Shadow-t a Party Arénában adott első napi koncertje előtt sikerült néhány perc erejéig elkapnunk. Kiderült, az ikonikus dj-producer a fejlődés híve, a progresszióról pedig még a hardcore fanok kedvéért sem hajlandó lemondani.

Nem sok koncertet vállaltál az elmúlt években. Mennyire élvezed a mostani turnéd? DJ Shadow: Szerencsére nagyon élvezem. Tegnap még Prágában játszottam, azelőtt Antwerpenben, a közönség pedig mindenhol nagyon jó volt, megérte belekezdeni a turnézásba. Egyfelől ugyanazért akartam bevállalni ezt a koncertsorozatot, amiért minden zenekar két album között turnéra indul; visszajelzést akartam kapni a lemezeimről, másrészről fel akartam frissülni, hogy hazaérve majd koncentráltabban tudjak dolgozni. Főleg utóbbi miatt érzem nagyon hasznosnak a turnét. Hat hónapot stúdiózással töltöttem, egészen pontosan a stúdió falai között éltem, látástól vakulásig folyamatosan dolgoztam és eljutottam arra a pontra, hogy szükségem van egy kis pihenésre, leállásra. Nagyon jól érzem magam a turnén, és lassan ismét készen állok arra, hogy visszatérjek a stúdióba. Többek közt a triphop fontos úttörőjeként is számon tartanak. A triphop két másik alapkő letéteményesének, a Portisheadnek tíz évébe, a Massive Attacknek hét évébe került új albumuk megjelentetése. Szerinted kifáradóban van a stílus, vagy mivel magyarázod a zenekarok késlekedését? DJ S: Majdnem teljes bizonyossággal mondhatom, hogy most már sem a Portishead, sem pedig a Massive Attack zenéjét nem nevezhetjük egyszerűen triphopnak. A triphop kifejezést a média találta ki, hogy definiáljon egy akkor még újszerű, hiphophoz közeli hangzást. Én sem és szerintem a Portishead vagy a Massive Attack sem egyetlen körülhatárolható stílushoz akarunk tartozni, és nem akarunk beskatulyázott zenészek lenni, de hogy kifáradt-e maga a stílus, vagy hogy miért tartott nekik ennyi ideig az új lemezük felvétele, nem tudom megmondani. Több, mint húsz éve tart a karriered, biztos nagyon nehéz összehangolni, hogy egyszerre felelj meg a veterán rajongók elvárásainak, és hogy új fanokat is szerezz magadnak... DJ.S: Szerintem az egy borzasztó nagy hiba, mikor a zenészek csak a hardcore fanok kedvére igyekeznek tenni. Ezzel a hozzáállással csak pusztító munkát lehet végrehajtani, így ment tönkre pl. a Twin Peaks, a Star Wars, a Lost és még sorolhatnám a példákat. Sosem értettem egyet azokkal, akik csak az ősfanok ízlésének kívánnak megfelelni. Az ősrajongók borzasztóan konzervatívok tudnak lenni. Csak azt tudom mondani, amit elmondhattam volna, öt, tíz vagy akárhány évvel ezelőtt is: nem igazán törődöm, azzal, hogy mit várnak tőlem. Én mindig magamat adtam.

TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....