DOBRÁDY ÁKOS ÚJRA A CSÚCSON!

2010.01.07
Dobrády Ákos az elmúlt év végén telt házas koncertet adott Budapesten a SYMA Csarnokban, amely szólókarrierjének egyik kiemelkedően fontos állomása volt. Az alkalomhoz megfelelően fantasztikus színpadképpel, világszínvonalú látvánnyal kápráztatta el a publikumot. "Csodálatos érzés volt látni a közel hatezer embert, ahogy a színpadra érkezésemet követően hatalmas ovációval köszöntött. Lelkesedésük a buli végéig kitartott, nem volt olyan dal, melyet ne egy emberként énekeltek volna velem. Örülök, hogy tudtam valami olyat adni ezen az estén, ami sokáig megmarad bennük, és sikerült érzelmekkel feltölteni őket a következő évre. Ezért érdemes ezt csinálni. Remélem, még sok ilyenben lesz részünk. Ha Ők jönnek, én készen állok" - meséli Dobrády Ákos. A kétórás show műsor bővelkedett érdekességekben. Megemlékeztek a POP Királyáról egy Jacko imitátor segítségével. A "Te vagy a hangszerem" című dalban Ákos unokahúga, a Győri balett harangozó díjas művésze, Cserpák Szabina táncolt gyönyörű mozgásával betöltve a hatalmas színpadot. Aztán Inti érkezett, és felidézték a TNT-koncertek hangulatát. Ebben a felfokozott hangulatban csendült fel a nagysikerű új duettdal, a "Szerelemre hangolva". Emilia mind hangjával, mind bájos természetével lenyűgözte a közönséget: több ízben magyarul szólt, mint pl. "Jó itt lenni" vagy "Boldog új évet" és természetesen magyarul is énekelt. Sokak szerint ezen az estén az énekesek nemcsak hangban, de látványban is egy párt alkottak. A koncert az utolsó dallal sem ért véget, hiszen Dobrády Ákos a jegyhez ajándékként párosuló "Közelebb egymáshoz" című új albuma hamarosan hivatalosan is kapható lesz az estéről készült DVD felvétellel kiegészülve.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját