Elmarad a BPM Festival Brazíliában

2017.02.20

A januári lövöldözést követően a BPM Festival új közleményt adott ki, amelyben elárulják, hogy törlik az eseményt a naptárból.

„A szívünk megszakad azért a hat csodálatos életért, amely ilyen tragikusan hirtelen véget ért.” – a közlemény a hat áldozat nevének felsorolásával kezdődik, akik a lövöldözésben életüket vesztették.

„A tánctér az a hely, ahol az emberek összejönnek, megosztják a barátokkal az örömüket, új élményeket szereznek és ünneplik az életet. Miközben a fesztiválunk és közösségünk átélt egy tragédiát, igyekszünk emellett a varázslatos pillanatokra, az új barátokra és Mexikó csodálatos helyszíneire emlékezni, amelyet az elmúlt tíz évben megéltünk.”

Továbbá a fesztivál bejelenti, hogy a brazíliai terjeszkedést elhalasztják, amely idén áprilisban lett volna esedékes. Úgy tűnik, a szervezők ezek ellenére Portugália irányában folytatják a terjeszkedést, ezt a rendezvényt szeptemberben bonyolítják majd le. Erről itt olvashatsz.

Mint ismert, a mexikói hatóságok kitiltották a BPM Festivalt Playa Del Carmen területéről, amely korábban tíz évig adott otthont a rendezvénynek.

Az áldozatok: Rafael Penaloza Vega, Giovanni Arturo Amparan Saragossa (mind Mexikóból), Daniel Pessina (Olaszország), Alejandra Villanueva (USA) és két biztonsági személyzet, Kirk Wilson (Kanada) és Geovanni Francisco Ruiz Murillo (Mexikó). Kirk Wilson a kandai éjszakai életből is jól ismert lehetett, elismert biztonsági ember volt.

A GoFundMe oldalon egy alapot is létrehoztak, hogy az elhunytak családját segítsék.


TOVÁBBI CIKKEK

Elhunyt DJ Palotai!

2023.11.19.

Tragikus hirtelenséggel, 62 éves korában éves korában meghalt Palotai Zsolt, avagy DJ Palotai

Egy héttel csúszik a nyárba a Sound, indulnak a 2024-es bérletek

2023.11.03.

Elsősorban a diákoknak jó hír, hogy 2024-ben egy héttel később, az érettségi és vizsgaidőszak után, a nyári szezon elején lesz a Heineken Balaton Sound.

Pénteken erős kezdéssel robban a Youtopia őszi szezonja!

2023.11.03.

A Youtopia csapata immáron a harmadik őszi klubszezonját indítja a budapesti éjszakában.