ESF magyar fellépői - Interjú

2011.02.07

Hazai pálya: interjú az ESF magyar fellépőivel

Jay Lumen, Snake Sedrick és Sanfranciscobeat együtt, egy bulin: ez már önmagában is kellemesen vonzó névsor, ám az Electronic Seasons Festivalon most a hazai színeket képviselik. Jay már szinte folyamatosan Beatport toplistás a szerzeményeivel, Snake is reneszánszát éli mind a szerzeményei, mind a fellépései terén, Sanfranciscobeat pedig nemcsak sikeres DJ és producer, hanem már a második saját filmjét forgatja. Ezúttal az ESF-ről kérdeztük őket. Válaszaikból meglepően jó dolgok is kiderültek!

Electronic Seasons Festival - közös kérdéssor Ti, hárman… Már egy ideje sok közös megmozdulásotok van. Hogy alakult ki ez a szép együttműködés? Jay Lumen: Nos, ez leginkább úgy alakulhatott, hogy számos buliban kerültünk egy line upba, tehát félig-meddig az élet hozta ezt a dolgot. SanFransiscoBeattel jelenleg is van egy közös turnénk. Emellett elég sokszor fordul elő amúgy is, hogy hármunkból legalább 2 emberke egy buliban szerepel. Természetesen mindhárman járunk rengeteget fellépni külön is, sőt talán többet, mint együtt. Snake Sedrick : Nem volt tervezve, az élet hozta. Mondjuk, személyesen is bírjuk egymást, szóval a kiindulási alapok jók voltak. SanFranciscoBeat: A zene összehozza az embereket, már ismertük egymást régről és dolgoztunk is együtt, és ez a jövőben is így lesz. Hogy talált rátok az Elestronic Season Festival? SanFranciscoBeat: Kedves barátomon, SIX-en keresztül. Snake Sedrick: Ide fújta őket a szél. Vagy minket fújt oda? Ahogy én tudom, kizárólag szakmai alapon döntöttek és döntenek mindenben. Én speciel teljes életrajzot, referenciákat adtam le. Jay Lumen: A szervezőség megkeresett ezzel az ajánlattal, és mint minden esetben, most is tudakozódtam arról, hogy mik a tervek. Első körben szimpatikusnak találtam az ötleteket. Ki hogyan vélekedik így, előzetesen erről a rendezvénysorozatról? Snake Sedrick: Azokból az információkból, amit megkaptam, nagyon komoly dolog látszik körvonalazódni. Engem első sorban a technikai része érdekelt, de meggyőztek a tények, hogy fesztivál színvonalú lesz a hang és a látvány is! Bízom benne, hogy sikeres lesz! Jay Lumen: Azok alapján, amilyen információkat eddig kaptam, egy olyan rendezvénysorozatnak tűnik, mely végre nem elsősorban a profitra helyezi a hangsúlyt, hanem a közönség lenyűgözésére, olyan egyedi ötletekkel, látványvilággal, stb., ami csak a legnagyobbak sajátja. SanFranciscoBeat: Van benne ötlet és fantázia. Mi az, ami a legszimpatikusabb benne? SanFranciscoBeat: Hogy kikérik a véleményünket… Snake Sedrick: Olcsó és minőségi! Sokan azt gondolják, hogy ezt lehetetlen összehozni, de tisztán látszik hogy nem az, csak nagyon komoly szakemberek munkáját, tapasztalatát kell igénybe venni. És természetesen kell egy olyan menedzsment, ahol nincs pénzéhség, és tényleg az motiválja a partin dolgozókat, hogy „végre adjunk már valamit az embereknek!” Jay Lumen: Erre a kérdésre részemről talán ugyanaz lenne a válasz, amit az előző esetben is leírtam. Ugyanakkor tetszik az a lelkes profizmus, ami az eddigiek alapján felém irányul. Ebből azt gondolom, hogy ez a rendezvény többi szegmensére is érvényes. Mit szóltok a márciusi külföldi vendégekhez? Ismeritek őket esetleg személyesen is? Jay Lumen: Szerencsére volt már alkalmam Luccával együtt játszani az Audiofly-ból. Ez egy olyan formáció, mely az elmúlt években meghatározta tech house szcénát, és ezt mi sem bizonyíthatja jobban, minthogy párszor már megkerülték a földet. Snake Sedrick : Szerintem nagyon nagy mindkét név. Az Audiofly duó neve önmagában is meghatározó számomra. Életem egyik legjobb buliját éltem át a DTD-s fellépésük alkalmával. Még a dj-k is ugráltak, de tényleg mindenki! Hermanez nyilván a produceri munkáiról ismerős számomra, de dj-ként is bomba a csávó… Circoloco partikon is játszadozik már! (mosolyog) SanFranciscoBeat: Közönségcsalogató! Szerintetek a partiarcok melyik típusát fogja vonzani az ESF? Snake Sedrick: Remélem, hogy mindenkit, aki baráti áron szeretne csúcsminőséget kapni. Jay Lumen: Szerintem ez a rendezvény jó választás lehet mindenki számára, aki szereti az igazán bulis elektronikus zenét, és ahogy én érzem, itt végre nem fogja senki hiányát érezni az egyedi látványvilágnak. Ahogy hallottam, a hangtechnika is meglehetősen el lesz találva. Szóval mindazoknak ajánlom, akik részt akarnak venni egy olyan rendezvénysorozat születésénél, ami egész biztosan közösségformáló erővel fog bírni. www.seasons.hu

TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....