Iggy Pop és a középiskola

2010.04.07
A punk úttörőnek számító Iggy Pop elmesélte nekünk, hogy a középiskolában a 'A legtöbbre viszi a jövőben' választáson ő kapta a legtöbb voksot. Ő és sokan mások is rögtön arra gondolnak hogy a rock legzüllöttebb frontembere olyan valaki aki semmit nem tud a meztelen színpadolásról és magát mogyoróvajjal bekenésről. A határok döntögetését a The Stooges-el kezdte, punk-os megjelenése és tüzes fellépése itt bontakozott ki először. De ahogy beszélgetünk kiderül hogy a középiskolai évek kicsit másként teltek. „A junior középiskolában én nyertem a 'Legtöbbre viszi a jövőben' választást. Az első koncertemet a dobok mögött töltöttem. Mindig is imádtam a zenét, állandóan csináltam valamit vagy otthon vagy a suliban. Az apám adott egy kis pénzt hogy vehessek egy dob felszerelést, és volt egy haverom akinek volt gitárja és erősítője. Sandy Nelson meg Ray Charles dalokat játszottunk, és egy tehetségkutató műsorban is szerepeltünk, és ettől a pillanattól lett más az életem; az emberek engem jobban szerettek. Hogy őszinte legyek ez sokat jelentett, főleg az elején.” Iggy Pop dobosként kezdte pályafutását, a helyi Ann Arbor-al lépett fel és a The Iguanas-al is ahonnan nevét is kapta. Vissza emlékezve a régi időkre mikor még dobos volt, a punk ikon elmondta hogy sokat köszönhet a dobolásnak. „Mikor az iskolai zenélés megtalált magának, felajánlottak egy fél programot, és nekem a dob volt a legklasszabb dolog amit kínálni tudtak. Nem tudtam magamat elképzelni trombitával a kezemben vagy klarinéttal vagy bármi mással. Ha felajánlottak volna egy zongorát akkor vonakodva de elfogadtam volna, de Isten tudja, ha egy gitárt adtak volna valószínű idővel megőrültem volna. A dob volt a legjobb amijük volt, szóval ezt választottam. Boldog vagyok mert bizonyos alapokat ennek köszönhetően tanultam meg.”

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját