Jay Lumen újabb trackje jelenik meg a Drumcode kiadónál!

2020.10.29

 Jay Lumen újra a Drumcode kiadó számára készített dalt Adam Beyer meghívására. Pontos dátum a megjelenésről még nem áll rendelkezésre, ám annyi már most tudható, hogy a dal meglehetősen nagy figyelmet kapott a kiadó menedzsmentje és a közönség felől is. A tervezettek szerint év végén lát majd napvilágot.

Jay Lumen továbbra sem a tétlenség híve. Folyamatosan kerülnek ki új szerzemények a boszorkánykonyhájából.
Legutóbbi a "The Last Raver" címet viselő kislemeze esetében végigkísérhettük, ahogy mindkét dal a legjobb 10 között végzi a Beatport és más online boltok Top10-eiben. Plusz Jay a tőle megszokott techno hangzásvilág mellett egy kísérleti utazást tett a leftfield techno és breakbeat ütemek felé is a lemezen található címadó dallal, mely közel 1 hónapon át volt a Beatport Breaks listájának legjobb 5 dala között.
Mondhatjuk tehát, hogy Jay Lumen utolsó kislemeze még ki sem hűlt, máris újabb jó hírekkel szolgálhatunk.

Nem olyan rég fejezte be ugyanis egyik friss szerzeményét Adam Beyer Drumcode kiadójának felkérésére.
A dal a hírek szerint az idei év végén lát majd napvilágot az A-Sides sorozat jubileumi, 10. részének egyik kiemelt szerzeményeként.
Hozzájuthatunk majd mind digitális, mind vinyl formátumban, ahogy az Jay és a Drumcode megjelenései esetében már megszokott.

Első és egyetlen hazai Drumcode előadónk az alábbi szavakkal kommentálta a közelgő megjelenést és a dal készítésének kreatív folyamatát:

"Nagyon örülök, hogy ismét a Drumcode gondozásában oszthatom meg agyszüleményemet a világgal. Bár talán inkább érzésszüleménynek nevezném, még ha nyelvtanilag ez nem is igazán értelmezhető szóhasználat.
Igyekeztem egy kicsit több groove-ot, egy kicsit más hangzást csempészni ebbe a trackbe, ami talán elüt kissé a mai inkább szárazabb, a 90-es évek végét - 2000-es évek elejét idéző techno hullámtól. Szeretek új dolgokat kipróbálni és remélem, ez majd érződik a hallgatók számára is.
A Drumcode felé pedig ismét nagy köszönet, hogy helyet adnak és támogatják az ötleteimet."

Jay immár közel 10 éve csatlakozott a Drumcode csapatához és szerencsére ez folytatódik a továbbiakban is.

Ami a fellépéseket illeti Jay Lumen azon kevés DJ-k egyike, aki lehetőségekhez mérten továbbra is számos helyen megtalálható nemzetközileg is, persze ez a korlátozások függvényében változhat, hiszen senki sem lehet eléggé felkészült a heti szinten módosíttott intézkedések mellett.

Mindemellett a tervek szerint a közeljövőben hallható és látható lesz Szerbiában, Svédországban, Horvátországban, de itthon is találkozhatunk vele számos helyszínen, ahogy például november 14-én Szegeden a Retro Klub falai között.

 


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját