Kihirdették az idei Dj Awards nyerteseit

2014.09.25

Az elektronikus zene egyik leghosszabb múlttal rendelkező díjátadójó ünnepségét tartották hétfőn Ibiza egyik vezető klubjában, a Pacha-ban. A Des Paul és Lucy Horobin által celebrált díjátadón a DJ Awards 2014 kitüntetett jó néhány előadót, aki a jelen zenei életében meghatározó szerepet tölt be.

1998 óta Ibiza az otthona a DJ Awardsnak, amely egy nonprofit szervezet,kifejezetten azzal a céllal, hogy megemlékezzenek azokról a dj-kről/producerekről, akik pozitív hatással vannak az elektronikus zenei életre, illetve előtérbe hozzanak olyan előadókat, akik a legnagyobb nevek mellett esetleg kevesebb szerepet kapnak. Eltérően más díjátadóktól, amely versenyre készteti az előadókat, a DJ Awards megmaradt eredeti eszméjénél, vagyis azokat díjazza, akik igazán megérdemlik azt. Bár kétségkívül néhány díjazott nevét olvasva erősen vakarhatjuk a fejünket (lásd: Best Electronica: Diplo). Armin van Buuren sorozatban hetedik alkalommal lett díjazva a Legjobb Trance DJ kategóriában. Carl Cox idén két díjat is hazavihetett, mint a Legjobb Techno- és a Legjobb Nemzetközi DJ kategóriák nyertese. Hardwell, akit a 2013-as DJ Mag szavazásán lett győztes a Legjobb Electro House DJ kategóriában lett díjazva. A nyertesek egy darab zöld kriptonitot kaptak díjul, mely trófea az éjszakai élet és annak kultúrájának rejtélyét szimbolizálja. A nyertesek listája Best Of: Electro House: Hardwell Techno: Carl Cox Trance: Armin van Buuren Tech House: Luciano Deep House: Jamie Jones Newcomer: Patrick Topping Breakthrough: Mano Le Tough Drum N Bass/Dubstep: Skrillex Electronic Live Performance: Disclosure Electronica: Diplo International DJ: Carl Cox Speciális kategóriák: Ibiza Live Performance: Matador Ibiza DJ: Ibán Mendoza Ibiza Night: Flower Power International Festival: Creamfields UK Media: Be-At.Tv Outstanding Contribution: DJ Harvey Producer: MK Record Label of the Year: Innversions Track of the Season: Forget by Patrick Topping Cutting Edge: Native Instruments Dance Nation: Croatia Egyaránt üdítő és vonzó egy díjátadónak, hogy a Beatport top 100-as lista helyezésein kívül díjazzák az előadókat. Más díjak, mint amilyen a DJ Mag Top 100 is, elvesznek a közösségi média világában, elfelejtve azt, hogy a művészet, így a zene is, nem rangsorolható, nem osztályozható és nem elhelyezhető semmilyen numerikus skálán. A DJ Awards egyben az ibizai klubszezon végét is jelentette, és persze emellett az elektronikus zenei szcéna előtt is tiszteleg, illetve azon értékek előtt, amiért a szcéna valójában kiáll.

TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....