Len Faki – The Last Raver

2017.05.02

A német nem csak jó DJ és producer, hanem kétség kívül a legjobb képsort és mondanivalót közvetítő fellépő a techno szcénában.

A Berlin központú Len Fakit ismerhetjük DJ-ként, producerként, label igazgatóként, török származású németként és – amiről itt szót ejtünk – egy életvidám emberként, aki magát a The Last Raver jelzővel illeti és közösségi felületein izgalmas képsorozattal boldogítja követőit.

Sem a DJ-t, sem a produceri munkát nem kell méltatnunk, hiszen az elmúlt évtizedekben sokszorosan bizonyította már hazánkban is, hogy a techno legendás alakját tisztelhetjük személyében. Ezért a közönség imádja is, ő pedig a közönséget imádja.

De! Azt vajon hányan tudjuk róla, hogy mekkora jó arc, hogy milyen lelkesen kommunikálja életét saját felületein?

The Last Raver, azaz az utolsó raver annak a fotósorozatnak a címe, amit eredeti nevén Levent Faki – az egyébként is színes, kirándulós, városnézős, kajálgatós fotók mellett – buliról bulira ad oda követőinek, mint az események utolsó techno harcosa.

Mind az Instagram, mind Facebook oldala hangos ezektől a képektől, ezért a közelgő Thissizz fellépését megelőzően kigyűjtöttünk párat, amin olyan helyeken pózerkedik utolsó vendégként az üres táncterekben, mint a 20 éves Awakenings, a Cocorico, a Lehmann, a Liquid Club, vagy például a firenzei Tenax.

Ezzel várjuk május 5-én, pénteken a Cinema Hall falai közé! Katt: EVENT / JEGYEK


TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....