Sven Väth és Ibiza, avagy hogyan változtatta meg egy érme egy 16 éves srác életét és karrierjét

Sven Väth, aki fanatikusa a zenének, esztéta és látnok is egyben. Harmincöt éves karrierje során nem csupán keresztezte az útját Madonna vagy Mick Jagger, de sikerült neki a technót is bevinnie a klubokba – és persze elterjeszteni az egész világon is egyben – azzal, hogy a Cocoon-t elvitte Ibizára még 1999-ben. A sziget iránti szeretete érezhető mindenen, amit 1980 óta tett, amikor még 16 évesen feldobott egy érmét Barcelonában, aminek az eredménye az lett, hogy ahelyett, hogy a városban maradt volna, a Fehér Sziget felé vette az irányt.

Nem sok ideje maradt akklimatizálódni. Stoppal jutott el a szigetig, közben kemping széken aludt és szórólapozásból próbált meg pénzt szerezni, majd egy barátjával felállítottak egy tábort. „Abszolút nem volt pénzünk”– mondja Sven. De ez alatt a három hónap alatt összekötötte az összes zenei pontot saját spirituális pontjaival, és az emberekből valamint a környezetéből merített inspirációt. Soha nem nézett hátrafelé.

A Cocoon volt az első underground party a szigeten, ahol az Amnesiában hatezer ravert láttak vendégül minden hétfőn. Ez volt egyben az első olyan party, ahol aftert tartottak Ibizán, és ez a hagyomány a mai napig megmaradt. Sven, Richie Hawtin, Ricardo Villalobos és Luciano (akik máig barátok maradtak) az elektronikus zene ikonjaivá váltak, nem csak Ibizán de az egész világon. Loco Dice és Marco Carola előbb az új hullám képviselőiként öregbítették a klub hírnevét, később azonban már saját bulit indítottak. Sven maradt az egyetlen állandó pontja a Cocoon-nak. Sven a Cocoon és a Cocoon egyben Sven is. És tizennyolc év után is maradt a régi. Mindig bakelitről játszik és mindig legalább három órát zenél.

„Az állandóság az, ami számít. Mindig vannak, akik odajönnek és mondják nekem, hogy ’ez új, ez menő, régen én is bakelitről játszottam, de ezt ki kell próbálnod’. Én meg csak annyit mondok, hogy hagyjanak békén. Úgy csinálom a dolgaimat, ahogy én jónak látom. A feeling: ez a kulcs.”

Sven uralta az Amnesia teraszát Ricardóval, kettőjük jó kapcsolata a mai napig megvan. De a kulisszák mögött megváltozott néhány dolog. Januárban meghozta a döntést, miszerint elhagyja ezt a helyet, ami az otthonává vált és áttette székhelyét a sziget legrégebbi klubjába, a Pacha-ba. Ez a lépés sokakat meglepett, volt, akit fel is háborított és minden bizonnyal ez volt Ibiza történetében a legnagyobb váltás. Még Sven saját munkatársai is igyekeztek őt lebeszélni, de Sven kiállt magáért: „Az én feladatom, hogy vezető legyek. Most már megértik.”

Május 30-tól október 3-ig tehát a Cocoon birtokba veszi a Pacha-t, története során először. Kisebb, intimebb a tér, az Amnesia kapacitásának a fele csupán, télen – talán a Hï Ibiza tavalyi nyitása hatására – felújították, nagyobb táncteret kapott és a dj pult a táncparkett közepén kapott helyet. Ricardo Villalobos kétszer lép fel a szezonban, a klubban idén először. Nina Kraviz is debütáns a klubban, idén egyszer lép fel itt, Gerard Janson, Adam Beyer és Mano Le Tough pedig visszatérő vendégek lesznek itt. Érdekesség még, hogy lesz egy ötnapos nappali partisorozat a Destino-ban, ahol Sven 2013-as fellépését a mai napig felemlegetik (mondjuk a Stardustot hallgatva ingyen gyümölcsöstálakat majszolva nem is könnyű túltenni magukat a rajongóknak az élményen). Ami még fontos, hogy a sorozat átkerült szerdára, amely korábban az amerikai house estéje volt a Subliminal Sessions keretén belül. „Számomra más a helyzet, mert általában hétfőre fáradtan érkezek egy kimerítő hétvégét követően. De most szerdán frissen és felkészülten indíthatom az estéket.”– mondta Sven.

A Mixmag még április elején kereste fel Svent és a csapatát a szigeten. A terv az volt, hogy felkeresik a kedvenc helyeit és beszélgetnek a szigethez fűződő szerelméről.

„Megváltoztatta az életemet, ami itt történt. Ez a hely mutatott egy nagyobb képet arról, hogy mi az, ami lehetséges. Táplálta a képzeletemet” – mondta Sven. Az Es Xarcu étteremben üldögélve Sven jó kedvében volt: „Úgy értem, itt ülök a napon, az egyik kedvenc tengerparti éttermemben, és azt kell, hogy mondjam, nagyon izgatott vagyok amiatt, ami rám vár. Annyira új. Tizennyolc év után inspiráló, hogy valami újat csinálok.”

Hogy ideges-e?
„Egy egészséges stressz és idegesség van bennem. Azt hiszem ez elengedhetetlen része. Vagyis annak kell lennie.” – Mire ez a cikk megjelenik, a klub már készen áll.

 PACHA IBIZA
„Először Johannes Gollerrel, a Cocoon promóterével és Jessica Capaz McCartyval, a menedzserrel beszélgettünk. Kellemes és kedves volt az egész és mindannyian nyitottak voltunk megbeszélni sok dolgot. Számomra ez egy pozitív jel volt. Valódi történelmünk van az Amnesiával, számos rendkívül boldog, extatikus élményt adott a klub. A kezdetekkor egyedül voltunk, mindenki nevetett rajtunk, aztán hirtelen szuper-sikeresek lettünk. Aztán mindenki minket akart lemásolni. Az Amnesia aztán vetélytársakat adott nekünk, például Marco Carola Music On vagy a HYTE szerda estjével – aztán a harc elkezdődött. Ötleteket dobtunk fel, elmondtuk, hogy szerintünk miket kellene megváltoztatni, de nem hallgattak meg minket. Nem igazán figyeltek ránk és nem is nagyon akartak beszélni velünk. Aztán a dolgok negatív irányba fordultak, különösen a tavalyi évben. Személy szerint négy évvel ezelőtt éreztem már, hogy váltani kellene, de akkor nem volt lehetőség rá. A végső döntést januárban hoztuk meg – ekkor mondtam az, hogy ’Végeztem’. Csak simán vége lett. Számomra az a pillanat örömteli és boldog volt: valami újba kezdhetünk. A csapatból sokan bizonytalanok voltak. ’Nem tudhatjuk, mi következik. A Pacha a megfelelő klub?’ – tették fel a kérdést, de akkor még nem tudtuk, hogy a Pacha felújítást tervez. Amikor kiderült, még inkább úgy éreztük, hogy helyesen döntöttünk. Két klubot építettem már életem során, szóval tudom, hogy miről beszélek. Az építész, a technikus, a hangmérnök körbevezetett minket. Nyitottak voltak, meghallgattak minket és nagyon konstruktívak is voltak.

Először a ’80-as évek közepén jártam a Pacha-ban és megszerettem a klubot. Rengeteg időt töltöttem el ott. A Pacha olyan volt számomra, mint egy diszkó és az egyetlen klub, amellyel furcsább volt a kapcsolatom, mint az Amnesia-val, mert ott voltam már a kezdetek kezdetén. Akkor a Pacha még egy nyitott tér volt a szabad ég alatt. De egy románc volt ez az Amnesia-val és a Pacha-val is. A ’80-as évek szelleme járta át az egészet, egy kis szcéna, kevés ember, akik mind hippik voltak, extrémek és nyitottak és mind be voltak állva.”

Visszatérve a jelenbe
„Tudtuk, hogy tavaly óta új tulaja van a helynek és tudtuk, hogy változásokat akar. Egy más Pacha készült és szerettünk volna a részesei lenni. Sokkal nagyobb figyelmet szenteltek a tánctérnek és ki is bővítették azt. Emellett a kommunikáció is fontos volt számomra: senki sem akar olyanokat hallani, mint ami a Music On esetében történt. Ezek után nem volt meg a további bizalom (az Amnesiaval).Még a tehetségekre is vadásztak a mi köreinkből és ez már sok volt. Amikor meglátogattam a Pacha-t és beszélgettem a technikusokkal, elsőre rendkívül barátságosak voltak, nagyon profik és nyitottak. Hogyan is kéne éreznem magam egy valódi együttműködésben ahelyett, hogy belém döfnének.”

Ibiza Town
„Ez tükrözi a fiatalságomat, amikor még először voltam itt a ’80as években. A kikötőben ez volt a legfontosabb terület. Úgy hívták, hogy ’The Mile’. Azzal voltam elfoglalva, hogy egyik bárból a másikba rohangáltam körbe-körbe a mixtape-jeimmel. Három bárnak tudtam eladni a mixtape-emet, az egyik a Graffiti volt, ahol minden este megittam a magam gin-tonicját. A tulajdonosa német volt, egy vicces öregember és csak az én zenémet játszotta, azt, amit délutánonként rögzítettem azokban a klubokban, ahol zenéltem. Aztán később az este folyamán, ahogy elindultál, végig az Old Town-on, egy saroknyira, volt egy Dôme nemű bár, ami azt hiszem, még mindig megvan (valóban, még mindig áll), itt találkoztunk mindig, mielőtt továbbindultunk a klubokba. Felkészítettük magunkat a bulira, hangulatba jöttünk – néha egy légyott is összejött a Dalt Vila-ban… szép idők voltak.

Számomra az Old Town a legikonikusabb hely a szigeten, ez szimbolizálja Ibizát. A ’80-as években leginkább olaszok, spanyolok, franciák és néhány német volt erre. Minden este itt indult be. Manapság ez a Playa d’En Bossa-n zajlik.

Visszagondolva arra, amikor feldobtam azt az érmét, láthatod, hogy bármit szánhat neked a sors. Azt hiszem, kell szerencse is az életben, de ugyanakkor mindig hűnek kell lenned önmagadhoz és nem szabad, hogy kísértésbe ess. Ne feledd, hogy mi az, ami vezérel, és végtére is tedd, amit te szeretnél. Ne a hírnevet hajszold vagy a pénzt. Ne az életstílus hajtson. Nekem sohasem ez számított. A zene volt a lényeg: ez soha nem változott nálam. Úgy értem, nézd meg Mark Spoont, tudod, hogy jó barátom volt, és mi történt? Itt hagyott minket. Annyi ember távozik el tőlünk.”

Elhagyni a járt utat
„A kutyámmal, Copito-val szoktam itt futni: terep-futás. Kicsit keményebb, ahogy ugrálsz a sziklákon – nem egy kocogó terep. Inkább egy vad ösvény, nem messze az otthonomtól. Mindig futok egy jó órát. Soha nem látok senkit, csak én vagyok ott és a kutya, bent az fák között, nadrágban, de póló nélkül. Februárban a mandulavirágzás lenyűgöző, nyáron pedig lejárok a partra enni és ejtőzni. Szeretek úszni a tengerben, ugrálni a hajóról – leginkább azért onnan, mert a part mindig tele van és sok ember jön oda hozzám, hogy írjam fel őket a vendéglistára.

Hogy jobban szeretem-e a természetet a városi élettől? Mindkettőre szükségem van. Yin és Yang. Szeretem London sebességét (itt lakik az év többi részében Sven), London lüktető, hihetetlen. De Ibiza természeti adottsága fantasztikus. Nem olyan sziklás, mint Mykonos, hanem buja, zöld.

Hogy megváltozott-e Ibiza? Ez természetes evolúció. A dolgok jó irányba változnak és mi is fejlődünk. Ha észak felé mész Sant Joan felé, még mai napig találni hippi kolóniákat. Mexikóból, Peruból és Brazíliából hívnak sámánokat és ayahuasca szeánszokat tartanak. Ezek az emberek soha nem jönnek el a klubokba. Megvan a saját kis körük az embereknek északon, délen, a másik oldalon pedig mégmindig működik a hippi piac. Még mindig megvan a hangulat. Las Dalias-ban még mindig az old-school ibizai bulikat nyomatják, mind például Nightmares On Wax. Imádom az új albumát. Nem vagyok biztos benne, hogy itt vette fel, de amikor itt hallgattam reggel, tökéletesen illett a környezetbe. A hippi környék mellett megvannak a legfrissebb események is, mint a WooMooN koncepció a Cova Santa-ban, ami szintén nagyon barátságos. Nem csak a Bossa létezik, sok dolgot lehet itt felfedezni.

A sziget művészi oldala
Van itt egy múzeum, egy mozi, egy kortárs múzeum az Old Townban, ahol a barátom, Douglas Gordon videó művész tartott nemrég kiállítást a szobrász Tobias Rehbergerrel. Van még egy új galéria is, ami a divatbolt közelében nyílt meg, szóval van sok művész és festő erre.

A barátaim azt kérdezik tőlem:
’Hova jársz? Mi a kedvenc helyed?’.

Én mindig csak annyit válaszolok:
’Tudod mit? Bérelj egy autót és fedezd fel a szigetet.’

Természetesen rengeteg útikalauz és magazin van, ami megmondja, hova menj, de mindig akad új hely, amit fel lehet fedezni. A La Granja például egy nagyon kedves kis hely egy kis hotellel. Lehet ott jógázni is – napjainkban nagyon sok jóga hely van itt Ibizán. Igazán színes az egész.

A nap végére csak öt klub marad. Vannak más beach klubok is itt, de szerintem rossz irányba mennek a dolgok, amikor már minden beach klubnak van egy tánctere és mindenkire tukmálják, hogy igyanak és partizzanak. Ugyanakkor természetesen a nappali üzletmenet is egy nagyon vonzó vállalkozás. Emlékszem, amikor a régi Ushuaïaban játszottam az afterben, egy 12 órás B2B szettet Lucianoval, az lenyűgöző volt, de nem összehasonlítható a mai Ushuaïaval. Régen az afterek azoknak a barátoknak és rajongóknak szóltak, akik egész nap tovább akartak táncolni, ez volt benne a varázslat. De lassan az évek során egyre több ember jött, sokan beszéltek róla és azt vettük észre, hogy az a helyzet, hogy egyre több ember már csak az afterre jön az esti buli helyett.

Egy család vagyunk
A családom, sok barátom és én mindig itthon voltunk a szigeten és most ez az otthonom is egyben a nyárra. Kerestem valamit, amit meg is találtam itt, Ibizán. Arra is büszke vagyok, hogy valamit vissza tudtam adni a szigetnek a vízióimmal, a zenéimmel, az energiámmal és a kreativitásommal.

 Amikor a fiam meglát az óriásplakáton, mindig mondja nekem: ’Papa, én is óriásplakáton akarok lenni’.

Én csak annyit mondok neki: ’Eljön a te időd is Tiga, eljön a te időd.’

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját