CSINÁLD MAGAD

Így tudod újraindítani az autódat a hidegben!

Ezt kell tenned, hogy ne károsítsd se a benzines, se a dízeles motort.

Ha benzines:

Ha benzines autónk van, akkkor először indítsuk be majd kb. 20 másodpercig ne nyúljunk a gázpedálhoz, ezután induljunk el az autóval. Ezalatt a 20 másodperc alatt az alkatrészek megfelelő olajfürdőt kapnak és felépül az olajnyomás hiába hideg és sűrű még az olaj. Ha már elindultunk az autóval, csak óvatosan, ne adjunk nagy gázokat, a fordulatszám pedig olyan 2000 körül legyen, ne alatta de főleg ne 3000 fordulat felett. Álló helyzetben melegíteni a motort azért nem érdemes, mert a hideg hatására kondenzvíz képződik ami az égéstermékkel keveredve általában savas bázisúvá válik és bejut az olajba illetve a kipufogórendszerbe.

Ha dízeles: 

Dízeles autó esetében is hasonló az eljárás. Indítsuk be az autót majd 1 percig ne nyúljunk a gázpedálhoz, hagyjuk ketyegni, kicsit melegedni majd csak utána induljunk el vele. Ne terheljük azonnal a motort hiszen a hengerfej ilyenkor még nagyon hideg és ilyenkor egy relatív területen intenzíven melegszik ami miatt hőfeszültségek keletkeznek benne. Ezért jobb ha alapjáraton 1-2 percig ketyeg a motor így a hengerfej nem mínusz 20 fokos, van ideje elvezetni a hőt.

 


HA TETSZETT A CIKK KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG ISMERŐSEIDDEL!

NÉZD MEG EZEKET IS:

Ez a kutya akkor támad ha a középső ujjaddal bemutatsz neki
Az emberek sem szeretik ha valaki bemutat nekik a középső ujjukkal.
Támadás történt Merkel ellen! Menekülnie kell!
A német kan­cel­lár nép­sze­rű­sége ugyan na­gyot esett, de erre talán ő maga sem szá­mí­tott…
HOZZÁSZÓLÁS EDDIG
SZÓLJ HOZZÁ TE IS: