ÉRDEKES

Száz ember él egy kínai óriásbarlangban, ahol kosárlabda pálya is van

A kínai Zhongdong talán a világ egyetlen olyan faluja, amely egy órisái barlangban található.

A barlang a tengerszint felett 1800 méter magasban található, amit csak egy több, mint egy órás túrával közelíthető meg, az elérhetetlensége miatt pedig az ott élő emberek, a túlélésért küzdenek. 

Tovább az is ront a helyzeten, hogy a kormány kijelentette, hogy "Kína nem a barlangemberek hazája", és 2011 elején bezáratta a közösség iskoláját ezért most a gyerekeknek minden reggel és este meg kell tenni két-két órát, hogy elmenjenek egy másik iskolába.

A kosárlabda pályát persze ne úgy képzeljük el, ahogy azt a városokban naponta látjuk. Botokból és lécekből eszkábáltak egy palánkot, ahol a gyerekek tudnak játszani. A szavak helyett inkább beszéljenek a képek, nézzétek meg, hogy élnek a világtól elzárva.









HA TETSZETT A CIKK KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG ISMERŐSEIDDEL!

NÉZD MEG EZEKET IS:

Nézd meg, mennyit változtak 2000-es évek dívái
Elképesztő, hogy ennyi év után is ugyanolyan bombázók, mint a karrierjük elején.
HOZZÁSZÓLÁS EDDIG
SZÓLJ HOZZÁ TE IS: