Martin Buttrich - Interjú

2010.03.13
Szia Martin, Los Angeles-ből beszélgetsz velünk, ami nem igazán az elektronikus zenék Mekkája. Szándékosan választottad LA-t? MB: Igen, természetesen. Mióta befejeztem az albumom, van néhány fellépésem Észak- és Dél-Amerikában. Úgy tűnt jó ötlet a telet itt tölteni, megvédve magam a végtelen repülésektől és a németországi hideg időjárástól. Beszéljünk a “Crash Test” albumról, amelyen az utóbbi 15 hónapban dolgoztál. Mit csinálsz mostanában? MB: Saját zenéimen dolgozom, természetesen :). Remixeket készítek, fellépek.Közben a Desolat kiadóval foglalatoskodunk Loco Dice kollégámmal ami azt illeti az elmúlt 4 hónapban igazán sok energiát fektettem a saját albumomra is. Tehát az utóbbi pár hónapban egy valódi albumon dolgoztál. Úgy gondolod / látod, hogy ez az album teljesen egészében hallgatható lesz? MB: Igen, ez egy valódi nagylemez. Sok-sok klasszikus lemezt – jazz, soul, hip hop – hallgattam munka közben, és emlékeztem, hogy milyen jó egy albumot az elejétől a végéig meghallgatni, ahogy az egy időre meg tud ragadni / elvarázsolni. Remélem, sikerült valami hasonlót létrehoznom. Hallgatva a “Crash Test” albumot, érezhető a mostanában általad hallgatott zenék hatása. Mesélnél nekünk a hangszerekről és hangokról amiket használtál? MB: Nem hallhatod határozottan ezeket a hatásokat, a “Crash Test” nem egy Jazz album. Saját stílusom, melyre hatottak a klasszikus albumok. Engedélyezett hibák, spontán interakció hangszerekkel és hangokkal…. Talán ez a hangulat vezetett oda, hogy több akusztikus hangszert használjak és olyan gépekkel dolgozzak, amelyeket régóta nem használtam. Ezek ellenére az album tartalmaz sok véletlenül egyidejű / időbe egybeeső hangokat, helyszín és űr hangrészleteket, amelyekkel találkoztam és próbáltam elkapni őket és elvinni a Hannoveri studióba. Említetted, hogy sok akusztikus hangszert használtál a felvételeknél…. Magad is játszol ezeken? MB: Vettem pár óra zongoraleckét, és megtanultam néhány dallamot. Ennyi. Azonban a fő célom az volt, hogy létrehozzam a lehető legjobb zenét, s ha elakadok és kell egy zongora játékos, tudjam, hogy tud játszani és hol találom meg Beszélnél az album címéről és arról, hogy mit jelent neked? MB: A “Crash Test” valami olyasmi, ami nem az autók töréstesztjére utal, tárgyak törése és zúzása. Ez egy zenei gyűjtemény, személyes zene, amely az engem körülvevő kényelmes környezetben lett felvéve és elösszőr útjára engedve ezt a zenét -támogatók és partnerek nélkül- egy törésteszt típus látni, hogy a zene átmegy-e a valóság vagy idő tesztjén…. Sok fellépésed volt a múlt évben. Van terved arra, hogyan hozod élő környezetbe ezt az albumot? MB: Természetesen! Lesz egy világ körüli turné, ahol megváltoztatom az alap beállításaimat, mint új zene feltétlenül szüksége lesz néhány változtatásra. Van ötlet komplexebb berendezések használatára és élő fellépőkre, ahol kicsivel több zenész lesz a színpadon. Remélem meg tudom valósítani még ebben az évben. Miután befejezted ezt a produkciót, végeztél is az albummal? MB: Nem. Ez történt régebben, miután befejeztem egy albumot, azonnal el akartam hagyni rövid időre a stúdiót. Néha ez az időszak hónapokig tartott, most azonban ez több mint egy album ami erőt ad nekem, hogy kitartsak pihenés nélkül. “Crash Test” egy gyűjtemény darabja az elmúlt 15 hónapból. Most sok-sok új ihletem van, hogy megszakítás nélkül folytassam a zeneszerzést, a munkálatokat. Mekkora hatása van a városnak, ahol eddig éltél? MB: Hannover nem feltétlenül az elektronikus zene fellegvára, de a szülővárosom. Egy jó hely, ahol kreatív és termékeny lehetek. Pontosan nem tudok rámutatni mi az ami befolyásolt, de biztos vagyok benne, hogy Hannover fontos szerepet játszik az összehatásokban. Köszönöm az interjút, remélem találkozunk Time Warp-on ahol bemutatod az új albumod MB: Minden bizonnyal :)

TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....