Pénteken erős kezdéssel robban a Youtopia őszi szezonja!

2023.11.03

A Youtopia csapata immáron a harmadik őszi klubszezonját indítja a budapesti éjszakában. A közel 15 külföldi fellépő felvonultatásával büszkélkedő szervezőcsapat eseményei, pénteken veszik kezdetüket az Arzenál falai között. 
 
Erős a kezdés! November 3-án Shlomo tér vissza hozzánk, ezúttal saját 'Welcome Back Devil' sorozatával, olyan vendégek kíséretében mint Dyen és Cera Khin, akik elhozzák a kurátor által megálmodott igazi rave hangulatot. Az éjszaka folyamán a Youtopia stage ütemeit pedig Marron fogja igazán izgalmassá varázsolni. 
 
November 17-én a titokzatos francia rebellis, I Hate Models tér vissza az Arzenál falai közé, hogy kemény, feszes tempójával ismételten megizzassza az összegyűlteket. Az este folyamán nem más fogja segíteni ebben, mint az elmúlt években berobbant, Lee Ann Roberts.
 
A Youtopia rezidensei pedig buliról bulira, melegítik majd be a terepet, vagy éppen forrósítják tovább a hangulatot a világszínvonalú headlinerek előtt és után. 
Érdemes őket is figyelemmel kísérni, hisz Svetec a budapesti pályán rezidenciában csak itt fellelhető.

Ebből kiindulva, nem lesz könnyű dolgunk decemberben sem, hiszen további három dátummal készültek a szervezők a tempóra éhes közönség számára.
 
Kövessétek a Youtopia csapatát: 
Események: https://www.facebook.com/youtopiabp/events
Instagram: https://www.instagram.com/youtopia.bp


TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....