Richie Hawtin, Ben Klock és Adam Beyer is az EXIT Festivalon pörget a nyáron!

2018.01.11

Tavaly minden szem az új, látványos Dance Arena-ra szegeződött, ami a konstrukciójával és fény show-jával ámulatba ejtette a közönséget. A világhírű színpad az EXIT Festival-on az első tizenöt évét történelmi pillanatokkal ünnepelte, melyeket az ellenállhatatlan közönség és világ legjobb dj-i közösen varázsoltak oda. Idén a Dance Arena még több innovációval jelentkezik majd a péterváradi erőd csodálatos látványával körülölelve. A techno titánjai július 12-re, csütörtökre vannak időzítve, és a korábbi pletykák közül néhányat meg is lett erősítve. A Techno Csütörtökön a műfaj úttörői és sztárjai közül ott lesz Richie Hawtin, a techno-álompár, azaz Adam Beyer és Ida Engberg, a berlini szcéna szimbóluma, Ben Klock, a feltörekvő csillag Amelie Lens és az ígéretes tehetségnek mutatkozó Anatasia Kristensen. A környéket a horvát DJ Jock, valamint a szerb duó, Dušan Nikolić és Runy fogja képviselni, akik igyekeznek majd megfelelő hőfokra izzítani az Arena gépezetét.

A BÉRLETEK MÁR KAPHATÓAK: http://meex.hu/jegyek/exit-fesztival-2018

A CLOSE koncepciójával való egy éves turnét követően – melyből egyébként exkluzív ízelítőt kapott a tavalyi EXIT közönsége – Richie Hawtin visszatér a szerb fesztiválra, de ezúttal a kései órákban érkezik, ugyanis a záró szett lesz az övé. Egy nem olyan régi interjúban a techno sztár bejelentette, hogy egy rövid szünetet tart év elején, hogy aztán tovább fejlesztgesse a live koncepcióját, amely már ebben a formában is az Ibiza DJ Awards 2017 díj egyik várományosa a Best Live Performance kategóriában.

Minden idők legjobb techno párja, Adam Beyer és Ida Engberg is visszatér a fesztivál színpadára. Három gyermek szülei, emellett mindketten óriási karriert tudhatnak magukénak, a média olyan jelzőket aggat rájuk, mint „az első techno család” vagy „a szcéna legmenőbb párja”, és mindenki beszámolt arról, hogy az esküvőjükről egyenesen a Berghain-ba indultak zenélni.

Látványos „Photon” show-jukat követően a techno titánja, Ben Klock veszi birtokba a Dance Arena-t, abban az idősávban, amikor ő a leghatásosabb tud lenni. Legutóbbi EXIT-es látogatása óta nyert már egy „Essential Mix of the Year” címet és hihetetlenül hosszú lenne felsorolni, hány rangos rendezvényen bukkant fel világszerte.

Ha azonban meg kellene filmesíteni egy történetet egy gyorsan befutó sztárról, az biztosan Amelie Lens-ről szólna. A belga szcéna hősnőjére úgy hivatkoznak, mint a techno jövőjére, és nem kisebb nevek mondják ezt, mint Richie Hawtin vagy Adam Beyer. Hogy mennyire keresett, mi sem mutatja jobban, mint hogy csak októberben 27-szer csekkolt be reptereken, ráadásul három szettet adott az ADE 2017 alatt. Ezek után nem meglepő, hogy a szilveszteri bulijai teltházasak voltak, míg a Beatporton a Top 20 track közül négy is az övé. Egy éve még csupán egy feltörekvő előadó volt, míg manapság már igazi headliner-je a legrangosabb rendezvényeknek. Mindemellett még a Labyrinth klub rezidens posztja is az övé, ahol elképesztő mixelési képességét fejlesztgeti.

Az orosz-dán tehetség, Anastasia Kristensen hasonló úton halad. A Mixmag negyedik helyen rangsorolta a Best Breakthrough Artist listáján a tavalyi év végén, míg a szettjei után sorra zsebeli be az elismeréseket a médiától és az egyre növekvő rajongótáborától.

A horvát DJ Jock tudna mesélni arról, milyen érzés, amikor Carl Cox játssza a demódat Ibizán, majd ki is adja azt a kiadójánál, majd meghív, hogy zenélj mellette. Nem csoda hát, ha a horvát dj is meghívást kapott az Arenaba, mivel megkapta A Régió Legjobb Producere címet.

Az Arena idei megnyitásának megtisztelő feladata pedig a szerb párosra hárul, ők Dušan Nikolić és Runy, akiknek az idejük még nem jött el, de ígéretes pályafutásuk lehet a jövőben.

Az EXIT Freedom 2018-ban öt országban öt fesztivállal jelentkezik!
Azt követően, hogy az EXIT Summer of Love négy fesztivált foglalt magában sorban, az EXIT Freedom 2018 egy még nagyobb fesztivál csokrot kínál a nyárra: EXIT, Festival 84, Sea Star, Revolution és Sea Dance.

A BÉRLETEK MÁR KAPHATÓAK: http://meex.hu/jegyek/exit-fesztival-2018


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén