Sajátos varázslatok: Hermanez

2011.02.11
Hermanez neve a szakavatott magyar közönség számára igazi minőségi embléma. A fiatal belga fickó a latin őseinek köszönhetően vérében csörgeti a groove-okat. Az amszterdami Melkweg rezidencia, Anja Schneider Leena Music-ja, a KlingKlong Records, a Circo Loco vagy a Cafe D’Anvers mind hozzájárultak ahhoz, hogy Hermanez neve mellett ne mehessünk el szó nélkül. És ez még mind csak a jéghegy csúcsa… A születésekor Michael Coninx-nak keresztelt Hermanez 13 évesen kezdett DJ-zni. Első hivatalos DJ-felkérése már 17 évesen befutott. Ő és a kis DJ-bajtársak kisebb bulikat csináltak, ahol rendre riszáltatták a baráti kör többi tagját, s persze ezeknek a buliknak elég gyors iramban pörgött tova a híre. Genkben született, ott is kezdte a DJ-zést, majd szép sorban bevette a környező városokat is. A legnagyobb erőt saját bevallása szerint egy országos DJ verseny adta, amit csont nélkül nyert meg. Michael számára ez óriási lökést adott, és szinte kivirult a sok pozitív visszajelzéstől. Ugyanakkor érezte, hogy szüksége van valami újra… Egy névre, ami sokkal inkább tükrözi a zenei arculatát, így pattant ki a fejéből az új pszeudonim: Hermanez. Bár elsőként Miquell Santosként tört be a zenepiacra, az igazi mélyszántást már Hermanezként sikerült elérnie. A masszív basszus és a csattanós tech house olyan energiabombával találta telibe a táncparketteket, hogy még a legenerváltabb partiarcokat is eszehagyott tombolásba hajszolta a zenéjével. Zsivány és csibészes húzásokkal kente-vágta, szelte a négynegyedeket tribal, jazzy, funky és tech fűszerekkel, aminek tényleg képtelenség volt ellenállni. A recept persze minden tracknél más és más, de az összhatás üzembiztos agyelhagyás és táncolás. Ez tulajdonképpen a Hermanez-féle hangzás definíciója. Zenéi egy teljesen újfajta, friss és egzotikus összhatású hangzásvilággal tették, teszik gazdagabbá az elektornikus zenét. A valódi áttörést a 2008-as év jelentette Hermanezünk számára, amikor a brit Miconn Records felkarolta ezt a különleges, magával ragadó zenei képletet. Mialatt Miachael a limburgi lemezboltban tölti dolgos hétköznapjait, éjjelente előbújik belőle a mágus, és az otthoni kis stúdiójában sorban keveri ki nekünk a zenei bájitalait trackek formájában. És valóban egy zseniális varázslóval van dolgnk, hiszen már az első elegy, melyet elkészített, azonnal hatalmába kerítette pl. Lauhaust, Martinezt, Ramon Tapiát, majd később angyali deleje elérte Laurent Garnier-t, Sven Väth-t, Christian Smith-t, Baremet és Gregor Threshert is. A berlini elektornikus zene nagyasszonyának tartott Anja Schneider sem volt képes ellenállni neki, így történt, hogy a Leena Music is a művészei között tudhatja mára, csak úgy, mint Paul Ritch híres Quartz kiadója vagy a Microfreak Records és a Monique Musique… Ha még nem ért utol titeket a Hermanez-féle bűvölet, akkor éppen itt az ideje, hogy frissítsétek a szó- és zenetáratokat e névvel, s a mögötte rejlő elképesztő zenei energiákkal! http://www.facebook.com/pages/Hermanez Hermanez1

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén