Seth Troxler: „A dance fesztiválok a legjobb és egyben a legrosszabb helyek a földön”
Mint a világ egyik legjobb dj-je, Seth Troxler különleges szemszögből figyeli a zenei kultúrát. A lemezjátszók mögött is keményebb, mint a többség, de azokon kívül engedi igazán szabadjára magát. Rendkívül szókimondó és mivel a nyári fesztiválszezon rohamosan közelít, a Thump úgy gondolta, Seth lenne a tökéletes arra, hogy megkérdezzék, mit is gondol pontosan napjaink zeneiről – és nem is fogta vissza magát. Az alábbiakban Seth Troxler írását olvashatjátok.
Napjaink dance zenei élete egyszerűen őrület. Túlságosan telített. Akárhova nézel ott egy új fesztivál vagy egy új parti. Nemrégiben négy hónapig New Yorkban laktam és a Resident Advisor szerint körülbelül ötven parti volt ott egyetlen hétvégén. Most komolyan, ez micsoda? Ugyanez a helyzet már a fesztiválokkal is. Mindenki fesztiválokra jár, és bár úgy gondolom jó dolog az, ha az emberek kimozdulnak és jól érzik magukat, mégis hol húzzuk meg azt a bizonyos minőségi határt?
Ezek fényében álljon itt véleményem a fesztiválokról, a klubokról és arról, hogyan ne legyél seggfej.
Először is, ha elmész egy fesztiválra, az teljesen más élmény, mint amikor klubokba jársz
Nemrég Svájcban jártam és az egyik szervező panaszkodott nekem, hogy az ország klubéleté bajban van amiatt, hogy rengeteg fesztivál van a szomszédos országokban. Azt mondta, a nyári szezonban rendkívül nehéz becsalogatni az embereket a klubokba. Inkább költenek arra, hogy elmenjenek külföldre egy fesztiválra, ahelyett, hogy otthon eljárjanak klubokba.
Azonban egy valamit nem vett figyelembe: a fesztivál- és a klubélet különbözik egymástól. Totálisan. A mostani generáció sokkal jobban vágyik a fesztiválélményekre, mint a klubélményekre. Azok a fiatalok, akik most a dance zenét kedvelik, úgy nőttek fel, hogy nincs tapasztalatuk a klasszikus klubélményekről, mint volt régen a techno, house vagy akár a ’90-es években lévő rave korszak. Napjaink fesztiváljai nekik a „zenei tapasztalatszerzés”. A fesztiválok pedig olyanok, akár egy nyaralás.
Az EDM fesztiválok etetnek minket a szarságokkal – és nem állnak le
Amikor megkeresnek, hogy játsszak egy-egy nagy fesztiválon az Egyesült Államokban, gyakran megvizsgálom azokat, hogy mégis miről szólnak – és az esetek 90%-ában kib***ott szörnyűek. Türelmetlen és idegesítő fesztivál kölykök generációját tenyésztjük ki. Azért mondom, hogy türelmetlen, mert a klubba járó bulizók lényegesen türelmesebbek fesztiválozó társaiknál.
Ezeken a fesztiválokon tálcán kínálva kapod az következőket. Lézerek! LED falak! Pirotechnika! KIÁLLÁSOK! TORTÁK, EGYENESEN A ROHADT KÉPEDBE! – na álljunk meg emberek. Ez nem kultúra, ez egy rakás picsa gyülekezete. Menj, és inkább zárkózz be egy sötét szobába és hűtsd le magad.
Múltkor beszéltem Craig Richard barátommal, és elmondta, hogy régen, amikor elkezdett klubokba járni, sokkal higgadtabb volt mindenki: órákon keresztül ellehettél a tánctéren, elég hellyel magad és mindenki más körül. Most az emberek szerint a „jó buli” valami olyan, ami tömve van emberekkel és „energiával”. A klubélet nem ez. A klubélet kultúra is egyben, de az EDM nem ezt mutatja. Ha épp egy frissen érettségizett Suzie vagy Floridából, menj az Ultra-ra és gondold azt magadban „Úristen, Avicii lezenéli a bugyimat”.
Nézzünk szembe a tényekkel: az EDM dj-k a legrosszabb emberek
Ha már felemlítettem Avicii-t, ő egy picsa. Amikor az Ultra alatt kórházba került Miamiban, az én menedzserem volt, aki nővért rendelt hozzá. A kib***ott picsa meg nem akart a nővérrel közvetlenül beszélni. A nővérnek a menedzsernek kellett elmondania, mit mondjon Aviciinek, pedig ott ültek egymás mellett. Amikor egy kórházban vagy, nem akarsz beszélni a nővérrel, aki azon van, hogy segítsen neked? Felbosszant ez az őrült sztárság szindróma, ami körülveszi a legnagyobb EDM dj-ket.
És nem csak a személyiségükről van szó. A zenéjük egyszerűen szar. Láttam egyszer Steve Aokit egy fesztiválon játszani. Folyamatosan állította le a zenét, ugrált körbe a színpadon és kiabálta a mikrofonba: „Ez az új dalom! Jövő héten fog megjelenni!” – aztán benyomta a következő zenét. Kib***ottul nem vagy dj. Egy túlfizetett, tehetségtelen, tortadobáló, cirkuszi majom vagy. A legjobb barátom még a középiskolából Frank, ma már a személyi asszisztensem, nem mellesleg a Hírességek Csarnokába is bekerülhetne, amiért az egyik legnagyobb ivó. Na vele egyszer közösen elkapjuk Aokit és visszakapja a tortáját. Vigyázz Aoki, jövök!
Az EDM nem kultúra, mert semmit sem ad vissza
Nézzétek, én alapvetően örülök mindenkinek. Igyekszem pozitívan hozzáállni ehhez az egész őrülethez. De ha nem vagy kritikus azzal a kultúrával szemben, amiben élsz, és amit szeretsz, azzal saját magadnak és a körülötted lévőknek okozol kárt. Az EDM tökéletesen félrevezeti az embereket az elektronikus zenével és annak kultúrájával kapcsolatban. Nevetséges zene nevetséges és hiteltelen emberektől.
Teljesen őszintén mondhatom, mélységesen csalódott vagyok emiatt. Mi próbálunk haladni és igazi erő lenni a kultúrában – ez a műfaj szélesebb perspektívában tekintve valódi kultúrával rendelkezik – de az EDM csak akadály ebben a folyamatban. Zenei értelemben ez frusztráló. Rengeteg munkám – főleg még a kiadóm, a Tuskegee kiadványai – egyfajta lázadás ezzel szemben. Ez a szenvedélyem. A rave korszak megváltoztatott engem, és azt akarom, hogy a gyerekek is meg tudják ezt tapasztalni.
Amire szükségünk van, az a PLUR – de komolyan
Az Egyesült Államokban van egy kifejezés, a PLUR. Mára már eléggé félrecsúszott a jelentéstartalma, de maga a kifejezés a régi klub kultúrából eredeztethető: tisztelet, pozitivizmus, egység a közösségben. Miután ezek az értékek megvannak benned, ez meglátszik rajtad és abban, ahogyan a világot látod.
Nemrégiben egy klubban jártam, és ott volt egy srác, egy eredeti Paradise Garage pólóban. Elkezdtünk beszélgetni, és azt mondta, a legfőbb különbség a régi idők és napjaink dance zenéi között a valódi sokszínűség. Különböznek az emberek szociális, társadalmi, faji és nemi tekintetben is – és ez így van jól. Ez az, amiről a zenei kultúra szól. Mindenki egy helyen van, felfedezik saját egyéniségüket és a többiek identitását egyaránt. Azt ünnepeljük, hogy van valami plusz, valami, ami az elfogadott normákon felüli. Nem azt, hogy fényrudakkkal kalimpálva szétcsapod magad a buliban.
A Red Bull Music Academy szabadtéri party a Paradise Garage-nál a Larry Levan Way-en pont ezek miatt volt csodálatos. Egy hatalmas party egy hatalmas városban, fehér, fekete és ázsiai emberek, fiatalok és idősek. Mindenki felszabadult volt tényleg, senki nem a nyamvadt telefonját bújta. Mindenki csak együtt táncolt és énekelt a gyönyörű zenékre órákon keresztül. Ez az igazi klub kultúra.
Van egy finom határvonal a szabadság és a hülyeség között
Látok néha tényleg őrült dolgokat klubokban és néha őrülten szomorú dolgokat fesztiválokon. Egészen vékony a határ a kettő között. Ezt a mellékelt kép is mutatja, amit Eric Prydz osztott meg a twitterén még az Ultra fesztiválról. Egy csaj szívja éppen a kokaint egy másik csaj vaginájáról. Egy fesztiválon ez undorító. Egy sötét klubban azonban még akár vonzó is lehet. A Berghainban egy ilyen a szabadságot jelképezi. Az Ultra-n azonban ez túlontúl mocskos dolog.
Amikor először játszottam a Berghainban, volt egy hatalmas medvejelmezbe öltözött fickó, a seggén kivágott résszel a ruhán és egy másik, bőrszerkóban. Amikor lejátszottam a „Yellow”-t, előbbi lehajolt, majd jött a másik srác és elkezdte annak a seggét harapdálni. Körülöttük mindenki csak táncolt és jól érezte magát. Én csak azt gondoltam „… ez aztán érdekes”. Ez is egyfajta lázadás a világ ellen. Ez a klub adta szabadságérzet. Sárban fetrengeni és tortát dobálni az arcba? Ez nem szabadság. Aki ezt csinálja, az idióta és szar zenét is hallgat.
Az EDM nem a zenéről, hanem a pénzről szól
Ha van egy zenekar, dj, akárki, az mutatja meg a nagyságodat, hány embert tudsz egy fesztiválra bevonzani a neveddel. Az EDM teljesen megváltoztatta a kereskedelmi zenefogyasztást. Ott vannak például a Las Vegasi hoteleken belül felhúzott klubok. A zene szar, mégis eladnak több ezer üvegnyi alkoholt egy éjszaka a sok gazdag idiótának. A fiatalok manapság inkább elmennek bulizni az éjszakába, hogy akármilyen zenét hallgassanak és szétcsapják magukat, ahelyett, hogy kifizetnének 40 dollárt azért, hogy egy rock koncertet hallgassanak, aminek éjfélkor vége is van. Mindenki mindig egyre többet és többet akar.
Persze szervezhetsz egy nagy fesztivált anélkül is, hogy ne nézzenek szarnak. Nézd meg a Tomorrowlandet Belgiumban. Egy hatalmas fesztivál, szinte ugyanazokkal az előadókkal, mint a legnagyobb EDM fesztiválokon feltűnnek, mégis sokkal jobban törődnek a minőséggel és azzal, hogy valódi élményt nyújtsanak. Electric Daisy Carnival? Egyetlen óriási színpad egy parkolóban, tele szaros kölykökkel, gázmaszkkal a fejükön, totál kiütve.
Számomra a tökéletes fesztivál a Burning Man vagy a Shangri-La a Glastonbury-n. Ezek nem csak a zenékről szólnak, hanem a kísérletezésről és a környezetről, amelyben átéled a zenét.
Azonban amikor a lufi kipukkan, egy teljesen új dance rajongó generáció tűnik majd fel
Nem mindenki semmirekellő ebben a világban, mert ami elválasztja a „búzát a pelyvától”, az az értelem. Az értelem a fő indikátora az ízlésnek. Van néhány okos kölyök, akik ott állnak egy EDM fesztivál közepén, sárosan, izzadtan és mocskosan, és arra gondolnak: „Ez jó most nekem, de nem mehet így örökké”. Kell, hogy legyen valami jobb – de erre saját maguknak kell rájönniük. És akkor és ott lesznek ők a következő generáció.
Seth Troxler
Forrás: Thump
