Ten Walls dupla lemezzel tér vissza

2017.03.06

Marijus Adomaitis új albuma, a márciusban megjelenő Queen az első LP lesz a producer két évvel ezelőtti hírhedt homofób megnyilvánulása óta. Az eset nagy felháborodást váltott ki, amely felborzolta a kedélyeket az egész dance szcénában és számos fellépését is visszamondták különböző fesztiválokon.

„A Queen egy kontrasztokkal teli album” – mondta Adomaitis. „Egy történetet mesél el, amely az életem különböző eseményeit és zenei tapasztalatit foglalja magában. Hallható benne a kedvenc gyerekkori mesém mellett Vilnius hangja is az ablakon keresztül, valamint néhány visszaemlékezés a spirituális tanulásokra is, amelyek megerősítettek engem. És ez az a zene, amely végigvezet az egész úton.”

A 24 trackes album a Runemark kiadónál jelenik majd meg. A dalok némelyikén vendégelőadók is segédkeztek: Jonatan Bäckelie, Monika Liu és ALX énekeltek, Petras Geniušas zongorázott, Vytautas Sondeckis csellózott, Domas Aleksa basszusgitáron játszott, Marijus Aleksa akusztikus dobon zenélt, a karmester pedig Ričardas Šumila volt.

Ten Walls az új albumával világturnéra is indul majd, amelyet Európában kezd majd meg. A dátumok és a helyszínek még nem nyilvánosak.

A hamarosan megjelenő duplába, ide kattintva fülelhetsz bele.

Tracklist 
CD 1: 
01. Rhapsody 
02. Resurrection 
03. 1983 feat. Domas Aleksa 
04. Adi 
05. Age Old Pain feat. Jonatan Backelie 
06. When Muses Return 
07. Power feat. ALX 
08. Experiencing Various Embodiments feat. Petras Geniusas 
09. The Three Gunas 
10. Menuet 
11. Snowing On Ravel 
12. Age Well feat. Jonatan Backelie 
13. Her Beauty 

CD 2: 
01. Observing 
02. Still Waiting 
03. Trevor C. Belmont 
04. Italo 
05. Rocky 
06. Balboa 
07. Transition 
08. Next Station 
09. Chains And Shackles 
10. Dvylika Broliu Juodvarniais Lakstanciu 
11. Outro 

A Queen 2017. március 15-én jelenik meg a Runemark kiadónál.


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén