Troy Pierce - Biográfia

2011.05.12
Troy Pierce teljes sikerrel világítja át a sötéten zavaros elektronikus zenei adatátvitelt már 2004 óta. A világhírű Minus label kulcsfigurájaként és a kísérleti techno-t prezentáló Louderbach duó oszlopos tagjaként Troy albumokat jelentetett meg, a világ legnevesebb klubjaiban játszott és hatalmas mennyiségű vinylt halmozott fel, mindezt anélkül, hogy eközben eredeti zenei hitvallásától egy jottányit is eltávolodott volna. Az amerikai közép-nyugaton, Indiana állam Muncie nevű kisvárosában felnövő Troy-t gyorsan beszippantotta a közeli Chicago és Detroit szonikus pulzálása, ami nagyban meghatározta későbbi hozzáállását az elektronikus zenéhez. Az olyan előadók, mint Derrick Carter, Jeff Mills és Richie Hawtin munkássága katalizátorként hatottak Troy kialakulóban lévő zenei megszállottságára, amikor Detroit környéki partikat kezdett el látogatni. Ez a születőfélben lévő varázslat azonban csak az 1994-es évtől teljesedett ki igazán, amikor New Yorkba költözött. Miközben fényképészetet tanult a városban, beszerzett két lemezjátszót és mivel akkori lakótársa a Temple Records lemezbolt üzletvezetője volt, az ő révén egykettőre tekintélyes mennyiségű hanghordozóval köthetett közeli ismeretséget és egy sikertörténet szép lassan körvonalazódni látszott. A legtöbb ember életútjára véletlenek sorozata gyakorol hatást. Troy esetében mindenképpen ide sorolható Magdalena Chojnacka-val kötött barátsága a 2001-es második Detroit Electronic Music fesztiválon, ami pályájának fontos eseménye volt.  Magda később bemutatta az akkor még ismeretlen producernek, Marc Houle-nak is és a következő pár hónapban a trió szoros zenei és személyes egyetértésben fonódott össze. Miután Marc végig Troy segítségére volt a zeneírásban a kezdeti szárnypróbálgatások során, több évnyi közös munka, ötlet- és eszmecserék, valamint a köztük levő földrajzi szakadék (Magda-Berlin, Marc-Windsor, Troy-New York) sikeres digitális áthidalását követően az általuk létrehozott Run Stop Restore projekt elméik és hangzásviláguk egyfajta kreatív találkahelyévé vált. Nem sokkal később Troy nehéz, de kiemelkedő fontosságú döntést hozott: Berlinbe költözött. A 2004-es év több szempontból is áttörést hozott Troy számára. A Minus-nál megjelent a "Run Stop Restore" debütáló single-je, a "Geometry"– ezzel kezdetét vette egy hosszú és gyümölcsöző kapcsolat Richie Hawtin-nal és magával a kiadóval is – majd egy újabb EP saját kiadójánál, a rövid életű Slacknoise-Moniker-nél, ezenkívül napvilágot látott egy single a Contexterrior kiadó sublabeljénél, a Textone-nál is. Ezek mind-mind segítettek abban, hogy Troy a klubba járó közönség és a lemezvásárlók elé tárhassa sötét zenei vízióit. Mindezeket megelőzte egy másik váratlan -ám a későbbieket tekintve annál fontosabb- találkozás: Troy 2001-ben New Yorkban ismerkedett meg az egykori punk vokalistával, Gibby Millerrel. A korai indusztriális zenék-, a postpunk- és a techno terén megszerzett addigi tapasztalataikat sikeresen ötvözve a páros egy sor felvételen működött együtt Brooklynban. Habár útjaik végül különváltak, Troy ebben a közös munkában későbbi óriási lehetőséget látott meg, amikor 2004-ben Louderbach álnév alatt a patinás és méltán híres angol kiadónak, az Underl_ne-nak kezdett el zenéket írni. Ha Troy szólóban írt munkái arra születtek, hogy a klubberek szentélyeiben csúcsra vigyék a hangulatot, a Louderbach-vonalon kijött dolgok pont az előbbiek tökéletes ellentétei, sötét sarkok mélázós hangzásai ezek. Ennek a projektnek kellett egy vokál és Gibby tökéletesen alkalmas volt erre a szerepre. Együttműködésük eredményeképpen született a 2006-os "Enemy Love", egy 12 trackből álló album, ami sikerrel ötvözte Troy ijesztő és borongós analóg dobjait Gibby ritkás-rekedtes énekhangjával. “25 Bitches”, “Grace (Anxiety)”, Items & Things, RA 001: A 2006-os év első felében a kritkusok és a partyarcok figyelmét és elismerését egyaránt kivívta a két fantasztikus új trackkel, a Magdával és Marc Houle-al közösen életre hívott új Minus sublabel-el és az úttörő fontosságú RA podcast sorozat legelső epizódjával. Pályája folyamatosan ívelt felfelé, ez a tendencia kitartott a következő évig is, amikor megjelent "Gone Astray" című dupla EP-je a Minus-nál, olyanok előadóknak készített remixeket, mint Ellen Allien, Ambivalent és Heartthrob, valamint utóbbival a szintén a Minus-nál megjelent Horse Nation Amended kiadványon is dolgozott együtt.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját