Végleg bezár a párizsi Concrete

2019.07.17

A népszerű francia buli helyszín utolsó rendezvényére most hétvégén, július 19-20-án kerül sor.

A klub által kiadott közlemény szerint nem sikerült megállapodni a Szajnán horgonyzó uszály üzemeltetőivel, így nincs más választásuk. „A Concrete egy álom volt, amit szerettünk volna folytatni tovább még néhány éven keresztül a Port de la Rapée kikötőjében, de hamarosan kénytelenek vagyunk befejezni a kalandot.”

Májusban derült ki, hogy az üzemeltetők 15 napos határidővel próbálták kilakoltatni a klubot, amire válaszul a Change.org oldalon indult egy petíció, abban a reményben, hogy sikerül biztosítani a hely jövőjét. Sajnos ez nem vezetett eredményre, így hivatalosan is búcsú bulit kénytelenek szervezni, ami július 19-én pénteken indul és másnap estig tart majd. A fellépők névsora még nem publikus.

A nyilatkozatban a szervezők hozzátették még, hogy egy még ambiciózusabb projekten dolgoznak a Concrete bezárása után. A klub 2012-ben nyitotta meg kapuit és hamar a világ egyik legjelentősebb éjszakai klubjává vált, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a párizsi zenei élet újjáéledjen.

 A klub közleménye:
Már nyolc éve annak, hogy keményen küzdünk azért, hogy Párizsban történjen valami, hogy megvalósítsuk a szenvedélyünket, hogy együtt éljünk a sok lelkes emberrel, aki körülvesz minket, legyen az pultos, előadó, technikus, kifutófiú, biztonsági őr vagy takarító…

Nyolc éve igyekszünk azért, hogy a lehető legjobb klubot építgessük, annak ellenére, hogy vannak anyagi és adminisztrációs nehézségek, és keményen dolgozunk, hogy olyan előadókkal és zenészekkel kedveskedjünk nektek, akik a lehető legjobban passzolnak a stílusunkhoz.

És nyolc éve történt, hogy nektek köszönhetően felülmúltuk önmagunkat és felülkerekedtünk a kétségeinken és azóta hétről hétre energiával töltötök fel minket. Olyan energiával, ami nélkül semmit sem tudtunk volna elérni.

A Concrete egy álom volt, amit szerettünk volna folytatni tovább még néhány éven keresztül a Port de la Rapée kikötőjében, de hamarosan kénytelenek vagyunk befejezni a kalandot.

Ezért úgy döntöttünk, hogy ennek a gyönyörű projektnek a végére pontot teszünk a július 19-20-i hétvégén egy kétnapos búcsú bulival.

Tehát egy hónapotok maradt arra, hogy utoljára meglátogassatok minket és megünnepeljétek velünk egy olyan helynek a búcsúját, ahol rengeteg zenei- és emberi kaland történt, aminek a felsorolására egy enciklopédia is kevés lenne.

Nem titkoljuk, hogy borzasztóan sajnáljuk, hogy ezeket a sorokat kell megírnunk nektek. Azonban már most a jövőbe tekintünk, hogy erősebben, de ugyanazokkal az értékekkel térhessünk vissza egy még ambiciózusabb projekttel, amiben arra is törekszünk majd, hogy azokat a hibákat már ne kövessük el újra, ami miatt mai napig kritizáltok.

Mindezért hát várunk benneteket a július 19-i hétvégén!

Töltsetek fel minket az energiátokkal még egyszer és adjatok nekünk erőt a folytatáshoz valahol máshol, hogy ugyanazt az álmot továbbvihessük, amit még 2011-ben elkezdtünk.

<3


TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....