Viharosan indult, de már 10 éve dübörög nyugaton a DumDum

2019.05.23
 
10 éve már, hogy Sikztah megálmodta a DumDum fesztivált, amikor még nem volt minden hétvége tömve techno rendezvényekkel és nem pár facebook kattintással juttaták el a bulikat a közönséghez, azóta rengeteg víz lefolyt Dunán, millió dolog változott, de ezt a fesztivált semmi nem tudta megingatni, sőt az évek múlásával egyre stabilabb és erősebb gyökeret eresztett a szcénában. 10 év hosszú idő, az elején sok megpróbáltatásnak volt a DumDum kitéve, de Sikztah bebizonyította, hogy a zene iránti elhivatottságának köszönhetően, ahogy a The Etiket-et, ezt is sikerre tudja vinni…és mi ennek rettentően örülünk.
 
 
Vihar, eső, árvíz, több milliós veszteség és egy meghiúsult próbálkozás...Így indult 2009-ben a DumDum fesztivál története, melyet a nyugati régióban azóta is töretlen lelkesedéssel szervező Sikztah hívott életre azzal a feltett szándékkal, hogy minőségi techno fesztivált adjon a Győrben és környékén élő elektronikus zenét szerető közönségnek.
 
A Püspökerdő akkor képtelen volt befogadni az eseményt, ahogy a természet többi eleme sem volt partner ebben, de ahogy a The Etiket sorozatnál már megtörtént az ezredfordulón - a kezdeti nehézségek ellenére kitartott a DumDum név mögé megálmodott elképzelése mellett, és 2010-ben újult erővel fogott hozzá a második szervezésének.
 
Akkor a nyugati partyk népe hirtelen olyan programban találhatta magát, amit a Radio Slave sokat mondó neve igazolt a legjobban, de Layo & Bushwacka és a Spektre is minőségi útmutatóként szolgált a felhőtlen szórakozásra, nem elfelejtve a végeláthatatlan hazai felhozatalt. A magasra emelő áttörés ekkor érkezett meg, majd a DumDum évről évre fejlődött és egyre szerethetőbbé vált, miközben országos szinten is kiemelt techno eseménnyé avanzsált.
 
A fellépők tekintetében is intenzív, mindig aktuális és releváns jelenlétet igyekezett biztosítani a fesztivál. Sam Paganini például itt még csak tesztelte a DumDum közönségén a sikerre ítélt Rave című zenéjét, Boris Brejcha pedig még underground korában osztotta technóját a győriekre. Az elmúlt 10 évben több tucat nemzetközi fellépő fordult meg az eseményen, akik listája így teljes:
 
AMBIVALENT, ANETHA, AUDIO BULLYS, BLAWAN, BORIS BREJCHA, D.RAMIREZ, DANDI e UGO, DARREN EMERSON, DAX J, DUSTY KID, DEBORAH DE LUCA, EGBERT, EXTRAWELT, FELIX KRÖCHER, FERGIE, FLORIAN MEINDL, GREGOR TRESHER, GUY GERBER, HOBO, INSOLATE, JAMES ZABIELA, JULIAN JEWEIL, KING UNIQUE, KLAUDIA GAWLAS, LAYO & BUSHWACKA, LEWIS FAUTZI, MARIKA ROSSA, MARK BROOM, MATADOR, OLIVER HUNTEMANN, PACO OSUNA, PAOLO MOJO, PAR GRINDVIK, POPOF, RADIO SLAVE, REBEKAH, REGAL, RIVASTARR, RODHAD, SAM PAGANINI, SASHA CARASSI, SNTS, SPEKTRE, THE ADVENT, TOMMY FOUR SEVEN és sokan mások...
 
 
Ezzel párhuzamosan a hazai fellépőkkel és csapatokkal is folyamatos kapcsolatot ápolt a DumDum, ahova az évek alatt rengeteg magyar DJ/producer jutott el bemutatni azt, amit képvisel az elektronikus zenei szcénában. Ezeknek köszönhetően jóleső érzéssel tekinthetünk vissza az elmúlt évek pillanataira, melyeknek programjai egy cover-montázson megtekinthető a cikk alján.
 
A DumDum az idő tengelyén fesztiválországunk nyitó fesztiváljává is érett, hogy már május végén megkaphassuk a nyári fesztiválszezon első behatását, ami egyben egy kiemelt elektronikus zenei löket is, mely idén már 11. alkalommal kerül megrendezésre és ahogy az előző években már megszokhattuk, természetesen idén is a Mundo ad otthon a rendezvénynek. Továbbá a The Etiket-en és a DumDum-on megszokott VOID hangrendszere szolgáltatja az ütős hangzást, immáron 5. éve.
 
Május 24-én, pénteken a nemzetközi vizekről a német oldalról érkezik Rødhåd; a portugál zenei ínyencségeket szállító Lewis Fautzi; a nem csak francia körökben felkapott Anetha; és az ipari spanyol techno jeles képviselője, Regal pakol majd oda, hogy a DumDum elmúlt 10 évét megidézzék a tánctéren. Hazai részről pedig hallhatjuk majd HOT X, Sanfranciscobeat, a Steam Shape, Akos Wex, Depthon és természetesen az ötletgazda/megvalósító, Sikztah szettjét.
 
Az eltelt 10 év több dologra is jó volt a DumDum életében és mostanra teljesen kiforrta magát az alapelképzelés, mely szerint helye van Győrben a nemzetközi viszonylatban is versenyképes programnak, így méltó módon ünnepelhetjük meg a fesztivál évtizedes töretlen sikerét, egy letisztult, ízig-vérig techno orientált eseménnyel.
 

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját