A brit kormány megerősítette, hogy az EU-s előadók 2021-től csak vízummal utazhatnak be az Egyesült Királyságba
2020.02.21A belügyminisztérium új szabályai a Brexit átmeneti időszakának lezárása után lép életbe. Ahogy a Politico beszámolójából kiderül, az EU-s előadók ugyanolyan kategória alá fognak esni, mint a nem EU területéről érkezők, azaz 5-ös szintű vízumra lesz szükségük, hogy felléphessenek vagy bármilyen más kulturális rendezvényen vagy fesztiválon előadhassanak.
A Complete Music Update szerint az új szabályozást – amelyet a brit kormány az új, pontozásos alapú bevándorlási rendszerében fejt ki – rengeteg kritika éri a zeneipar részéről, ugyanis nagyban megnehezíti az előadók turnéját és a fesztiválok szervezését is.
„Számos ügynökség és promóter számára ez lesz az első alkalom, hogy találkoznak egy bevándorlási rendszerrel, aminek a további lehetséges következménye az is, hogy az EU tagállamai különböző bürokratikus köröket találnak ki az előadók számára, hogy felléphessenek Nagy Britanniában” – mondta Tom Kiehl, a UK Music vezetője egy Twitter posztjában.
A zenészek független közösségének, az Incorporated Society Of Musicians vezetője, Deborah Annetts egy „két éves, többször használható vízumot” ajánlana a művészek számára, hozzátéve, hogy társaságuk „mélyen csalódott” a kormány döntése miatt.

TOVÁBBI CIKKEK

Újabb fellépők csatlakoztak a Szigethez
2023.05.09.
Historical Tales with Giolí & Assia @ Budai Vár, 2023.08.26.
2023.04.26.
Historical Tales with Hernan Cattaneo @ Budai Vár, 2023.07.08.
2023.04.26.