Agents Of Time - Interjú a pénteki fellépés kapcsán

2021.07.14

Az olasz duó 2013-as felbukkanása óta olaszország egyik legkurrensebb exportcikkévé nőtte ki magát, köszönhetően a védjegyévé vált érzelmes, de korántsem érzelgős, improvizatív, acid techno hangzásnak. Pénteken őket hallhatjátok a BalatonPart szervezésében, ebből az apropóból kérdeztük őket erről-arról….



- A biotok szerint az Agents Of Time egy lepukkant raktárból, némi alkohol és kitartó munka segítségével jutott el a sikerig…Ti hogyan emlékeztek a kezdeti időszakra?
- Tényleg úgy történt, ahogy a bioban írtuk. Tíz évvel ezelőtt éreztük, hogy a zenén keresztül tudunk egymáshoz kapcsolódni, csak egy közös térre volt szükség, hogy elindulhassunk. Sok más pályakezdő zenészhez hasonlóan nem engedhettünk meg magunknak egy lepukkant raktárnál jobbat, de nekünk tökéletes volt. Rengeteg időt töltöttünk itt zeneírással, idővel pedig jöttek az első megjelenések, és lassacskán a szakma és a közönség kezdett minket számon tartani. Azóta folyton bővült az eszközparkunk és nagyobb helyre költöztünk, de mindig szívesen emlékszünk a raktáros időkre.

- Van olyan AOT kiadvány vagy szakmai mérföldkő, amire különösen büszkék vagytok?
- Minden tracknek / lemeznek megvan a saját története. Nehéz lenne egy valamit kiemelni, de talán a hat évvel ezelőtti Tonhalle Zenekarral közös live actet választanánk. Régi vágyunk volt a klasszikus és az elektronikus zene metszetén valami különlegeset alkotni, és úgy éreztük, itt sikerült!

- Idén mire számíthatunk tőletek megjelenések terén?
- A járvány alatt végre több és minőségibb időt tölthettünk a stúdióban, nagyon termékeny időszakot tudhatunk magunk mögött. Jövő év elején teljes LP-vel jelentkezünk, ebben a hónapban az Afterlife VA-ján debütál a Night Falls c. track, ősszel Joseph Capriati labelén jelenik meg EP-nk. Ezek mellett rengeteg projekt fekszik nálunk a munkapadon, most pl. Stephan Bodzin következő albumára készítünk remixet.

- Ezek szerint a lehető legjobbat hoztátok ki a karanténból! Volt-e mégis bármi, ami hiányzott a lezárások alatt?
- A turnézás belőlünk mindig ambivalens érzéseket váltott ki. Amellett, hogy új országokat, embereket és  kultúrákat ismerhettünk meg, felbecsülhetetlen a közönségünkkel találkozni, ezek a dolgok mind nagyon hiányoztak, ugyanakkor jó volt kiszakadni a folytonos utazás,és az azzal járó jet-lag, kialvatlanság vagy a rendszertelen táplálkozás bűvköréből. A pandémia alatti csend és nyugalom kellett ahhoz, hogy most újra örömmel vágjunk neki a turnénak.

- Július 16-án, e hét pénteken újra Magyarországon, a BalatonParton találkozhatnak veletek a rajongók. Mit üzentek az itteni közönségnek?
- Az eddigiek alapján csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni a magyarországi fellépéseinkről! Szinte gyermeteg lelkesedéssel készülünk a péntekre! Gyertek el minél többen, ünnepeljük együtt a zenét, táncoljunk amennyit csak bírunk!

Facebook esemény: https://fb.me/e/3ACeatZmX
Jegyvásárlás: https://balaton-part.hu/jegyek/event/PART_MA_0716


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén