'Amikor kinyitottunk a Watergate környéke teljesen üres volt, senkiföldje' - interjú a klub egyik tulajdonosával

2019.10.08

!!! FOR ENGLISH, PLEASE SCROLL DOWN !!! 

Október 11-én Budapestre érkezik a Watergate csapata, ahol a berlini fal leomlásának 30. évfordulóját és a kiadó 10 éves fennállását ünnepelhetjük meg, melyre három fellépőt is magukkal hoznak! Ennek kapcsán jobb alanyt az interjúra nem is választhattunk volna, mint az egyik tulajdonost, Uli Wombachert.

- Pontosan 30 évvel ezelőtt omlott le a Berlini Fal. Emlékszel még erre az időszakra, amikor Berlin két oldala egyesült? Hol voltál akkor éppen?
- Természetesen emlékszem, Nyugat-Berlinben éltem abban az időben. Ott is születtem és tulajdonképpen az egész gyermekkoromat „szabad” nyugat-berliniként töltöttem, néha meglátogattam a nagyszüleimet Nyugat-Németországban. A Fal leomlása nem csak a kelet-berliniek életét változtatta meg, akik megdöntötték a szocialista rezsimet, hanem a miénket is, akik addig elszigetelten élték az életüket, mintha egy szigeten lettek volna…

- Mikor született meg a Watergate klub ötlete?
- Watergate előtt is szerveztünk már bulikat Berlinben, mi csináltuk az egyik legnagyobb presztízsű drum&bass sorozatot a városban. Mindig valami új klubot vagy helyszínt béreltünk ki, az egyik kedvenc helyszínünk egy raktárépület volt, ami a 90-es években elég népszerű helyszínnek számított. WMF klub volt az egyik rezidenciánk a 90-es években, az egyik legkomolyabb klub akkoriban. A keményvonalasabb bulijainknak ez adott helyet évekig, de úgy éreztük, hogy szükségünk van egy helyre, ami csak a miénk, mi vagyunk a zenei és művészeti vezetők. Így született meg a klub ötlete.

- Emlékszel az első bulikra? Nehéz volt belevágni?
- Igen, elég kemény volt kezdetben. Nehéz elképzelni, de amikor kinyitottunk a Watergate környéke teljesen üres volt, senkiföldje. Az emberek abszolút nem jártak errefelé bulizni, minden klub a Berlin-Mitteben volt akkoriban vagy valahol a város keleti részén. Kreuzberg, ami most az epicentruma a klubkultúrának Berlinben szintén halott volt még ilyen tekintetben. Emlékszem, hogy az Oberbaum hídon álltam, elképzeltem, ahogy majd a bulizók jönnek át a hídon és fordulnak be a Watergate-be. Eltartott egy ideig amíg ez megtörtént. A város nagyon sokat változott azóta, de a klub úgyszintén. Egy idő után elkezdtünk mindenféle zenei műfajt promótálni, a drum&basstől kezdve a hip hop, reggien át a house és techno bulikig. Ez egy komoly váltás volt a klub irányvonalában. Személy szerint szerettem a változatosságot, a zenei hátterem szintén sokszínű, több műfajból tevődik össze, hip hop és beats stílusokból alapvetően, de a klub egyértelműen a klubzene felé fejlődött.

- A klubnak abszolút megvan a saját karakterisztikája, ami legendássá tette, például a led fények, a panoráma kilátás a Spree folyóra. Te mit szeretsz leginkább benne?
- A led villogók nagyon menők, de egyáltalán nem erről ismertek meg minket a bulizók, sokkal inkább a kilátás a folyóra vonzotta őket. Ha egyszer már valaha is megtapasztaltad amikor jön fel a nap hajnalban és megcsillan a napfény a folyón, beszínezve pirosra a hidat és átvált a party egy soha véget nem érő utazássá a tánctéren…na akkor tudod hogy milyen elképesztő élményről beszélek :)


- Hogy kerültél kapcsolatba a zeneiparral? Mit is csinálsz most pontosan a Watergate-ben?
- A 90es években DJ-ztem, amit még mind a mai napig szívesen csinálok. Ma már alapvetően a zene biznisszel kapcsolatos tevékenységeket felügyelem a klubban, a booking-ot, a W-agancy-t (szerk: saját booking ügynökségük), a Watergate Records kiadót. A klubnak kialakultak a maga ágazatai mostanra, de ezek folyamatos koordinációt igényelnek, annak ellenére, hogy egy csodás csapattal dolgozom együtt, akiknek túl sok iránymutatásra már nincsen szükségük.

- Mi motivált téged manapság? Eljársz még gyakran bulizni?
- Már azért visszavettem a bulizásokból az elmúlt években, de a fontosabb eseményekre elmegyek és néha elkísérem a zenészeinket turnékra, ahogy például most is el fogom a pénteki bulira Budapestre. Mi a motivációm? Adjatok egy jó hangcuccot, egy sötét szobát, egy jó tracket és én benne vagyok a buliban! :)

- El tudjuk képzelni, hogy az elmúlt 17 évben elég sok jó sztori összegyűlt…Nyilván már nem tudod mindet felidézni, de azért biztos van egy-kettő amit sosem fogsz elfelejteni. Mi a legviccesebbet, ami publikus és velünk is megoszthatod? :)
- Nagyon sok sztori van, így igaz….amikor az emberek beúsztak a klubba a folyón hogy csatlakozzanak a partyhoz, véletlenül pedig bezárták őket a backstage-be, amit csak 24 órával később fedeztek fel a takarítók. :)  Vannak olyan sztorik, amiket persze nem mesélhetek el, mivel elég személyesek, és vannak, amiket akkor és ott, abban a pillanatban kellett megélni. A bulizóknak nagyon sok történetük van a klub kapcsán és jóleső érzéssel tölt el hogy van egy helyünk, ami sok ember életében és sztorijaiban szerepel. :)

- A Watergate kiadó nagyon hosszú utat tett meg mostanáig és a 10. szülinapot fogjuk ünnepelni veletek pénteken. Gratulálunk! Hogy teszitek ezt az évfordulót még különlegesebbé?
- 10 év nagyon sok idő, végig is vettük az összes kiadott zenénket, hogy kiválasszuk a legjobbakat az elmúlt 10 évből, amit most adtunk ki válogatásalbumként. A bakelit rajongót örömére most adtuk ki Adana Twins remixét Josh Wink klasszikus „Higher state of conciousness” trackjének. Ez egy limitált kiadású darab a „glow in the dark” (sötétben világító) bakeliten. Olyan különleges, hogy pár nap alatt el is kapkodták.

- Mi a terved a jövőt illetően? Nagyobb klubbot csinálni, még több open air bulit? Vagy csak hátradőlni és élvezni a kemény munka gyümölcsét?
- A dolgok nagyon gyorsan változnak manapság az életben, nehéz is megmondani, hogy mit is tervezünk a jövőben. Egy végtelenségig növekvő bizniszt az biztosan nem. Hátradőlni? Olyan nincsen :) Egy egészséges, kiegyensúlyozott klub életet szeretnénk, megtartva a minőséget és azt, hogy a világ egyik legnagyobb presztízsű klubjaként gondoljanak ránk.

- És még egy dolog, mit szeretsz legjobban Berlinben?
- A családomat! :)

Hétvégén Budapestre költözik a Watergate életérzés: 
https://www.facebook.com/events/626678201191802/





- It was exactly 30 years ago when the Berlin Wall collapsed. Do you remember the time when the wall fell and the two side of Berlin rejoined?  Where were you then? Do you have some personal story about it?
- Of course I remember the day. I was living in West-Berlin at the time. Actually I was born there and spent my whole childhood as a „free“ Westberliner surrunded by the Wall, sporadically leaving for holidays with my grandparents in West-Germany. The Fall of the Wall changed it all, not only for the Eastgermans who had overcome the communist system, also for the West-Berliners, who until that moment had lived a life in an island like situation…

- When did the idea of Watergate Club born? Who came up with it first? How did you choose the location?
- We had always been doing parties in Berlin. Before Watergate we ran one of the most prestigious drum & bass party series in town but always rented into clubs or promoted events in one off locations like warehouses which in the 90s was da very popular way to throw events. WMF-Club, which in the 90s was one of the important clubs in town was the last location we did a regular events in. It was home of our hard:edged events for a few years but we felt the need for a place which was completely ours, in our control musically and artistically… Then the Idea of an own club, Watergate, was born…

- Do you remember the first parties? Was the beginning hard?
- It was tough indeed. It’s hard to imagine but when we opened the area around Watergate was completely nomans land. Empty! No-one would have gone to party here. All clubs at the time were in Berlin-Mitte or anywhere else in the eastern part of town. Kreuzberg, which now is the epicenter of Clubculture in Berlin, was dead at the time. I remember standing on Oberbaum bridge looking out for possible clubbers to cross the bridge and maybe enter Watergate. It took a while until that changed. The city changed but also the club saw some changes. At some point we switched from promoting all genres of clubmusic, such as drum & bass, hip hop, reggae, house and techno to focussing on house and techno. That was a major change in the club’s politics. I personally still love all genres and my musical background will always be mixed genres including a lot of hip hop and beats in general….but the club clearly developed into a more  to the floor direction…

The club has definitely some unique characteristics which are legendary, like the led lights and the panoramic view top the Spree. Can you mention some more, what do you love the most in the place?
- The LED lights are nice and they are what we’re known for out there but the view to the river in my opinion is the main attraction really. If you ever have experienced the sun coming up in the morning reflecting in the water, coloring the bridge in red and switching the party at Watergate to an endless journey…that is a truly mind-blowing experience.

- How did you get involved in the music industry, what do you do exactly at the Watergate nowadays?
- I used to DJ myself in the 90s, still doing it from time to time today. My role at Watergate right now is overlooking our activities in the music business, the club booking, the W-agency, Watergate Records label…. The Club has its various branches by now and these need some coordination even though I am working with a wonderful team which hardly needs  any surveillance.

- What motivates you incet he launch of the club? Do you still often go to parties?
- I have reduced going out a lot in the past years. I still go to the main events and sometimes I accompany out artists on tour just as I will do for the Budapest showcase. Motivation? Give me a good sound system, a dark room and a good track and I am in!

We can imagine that you have plenty of good stories in last 17 years…. You can’t recall most of them of course, but there should be some favorite ones which you will remember forever. Which is the funniest, can you let us know? :)
- There is so many stories really…from people swimming to the club though the river trying to get in to ravers accidenly being locked the backstage being discovered only 24 hours later when the cleaners came. Some stories cannot be told here as they are very personal experiences and some just needed to be experienced in the moment. The good thing is that there is so may stories from clubbers about the club. It makes us happy to see we have a place in peoples’s life and histories :-)

The Watergate Records has gone a long long way and we celebrate the 10 years anniversary. Congrats! How do you make this anniversary more special?
- 10 years is a long time and therefore we went though our back catalogue to pick the best tunes of the last 10 years. They have just been released as  a 10 years anniversary compilation. For the vinyl lovers we have just released the Adana Twins remixes of Josh Wink’s classic „Higher state of conciousness“. That came as  a limited release on „glow in the dark“ vinyl. Very special and sold out within days…

What’s your plan for the future? Another or bigger club or more open air events? Or just lay back and enjoy the fruits of the hard work? :)
- Things change so quickly in life these days I cannot really tell any future plans. Going bigger and an endlessly growing business is definitely not the plan. Laying back? Not an option :) Living a healthy life in the club industry, keeping the quality and still being noticed as one of the most prestigious clubs on the planet comes close.

- One more….what do you love most in Berlin?
- My family!

Photo Credit: GoodBY Production


TOVÁBBI CIKKEK

Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten

2024.08.02.

Idén visszatér a Szigetre a Nagy Utcaszínház egy lenyűgöző francia produkcióval, a világ minden tájáról érkező cirkuszi előadásokat mutat be a Cirque du Sziget, a Sétáló Utcaszínházak keretében kilenc attrakció bukkan majd fel a Sziget minden pontján

Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben

2024.07.22.

A Swedish House Mafia 12 év után tért vissza a Tomorrowland színpadára, és július 19-én

Bevezetés Máltába

2024.07.03.

Folytatván európai körutazásunkat, most Máltára, a délre található kis szigetországra esett a sor....