Áttörni az üvegplafont: Itt a Raveyard tavaszi felhozatala

2020.02.06

Már több mint egy éve, hogy a Raveyard feltűnt a budapesti techno egyébként telített színterén, és képes volt arra, hogy lényegében a Dürer Kert egyetlen techno-sorozataként felkeltse a közönség figyelmét. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy sallangmentes és őszinte programmal jelentkezik minden alkalommal, olyan előadókat invitálva, akiket eddig még soha, vagy csak nagyon ritkán látni Magyarországon, ám mégis meghatározó, vagy épp nemzetközi áttörés előtt álló, de mindenekelőtt nagyon aktuális alakjai a globális techno palettának.

A tavalyi évben így jutott el hozzánk Tim Tama, Scalameriya, vagy Animal Holocaust, és úgy tűnik, hogy idén sem lesz kevésbé izgalmas a felhozatal, hiszen még tavaly karácsonykor kidobták a komplett tavaszi felhozatalt, és kiderült, hogy Ayarcana, Under Black Helmet, Parallx, és a régóta várt Dyen is érkezni fog hozzánk áprilisig bezárólag.

Ennek eredményeként február 7-én köszönthetjük először Magyarországon Ayarcana-t, majd március 6-án a Dürer Kert nagytermében Under Black Helmet és Parallx lesz látható, illetve hallható, akiket az osztrák techno szcéna egyik kulcsfigurája, Dax J, valamint Paula Temple egyik kedvenc producere, Dimitar Georgiev egészít majd ki a helyi szupporton kívül.

Áprilisban pedig két vendéggel zárja a szezont a Raveyard: 9-én Jacidorex érkezik, akit az Alkotótáborban már hallhatott a hazai közönség, április 30-án pedig a kortárs rave egyik legjellegzetesebb hangzását produkáló Dyen lesz a sorozat vendége, aki szintén először fog jönni Magyarországra.

Mindemellett a különleges hazai szupport összetételét illetően sem fog elmaradni a Raveyard, hiszen a szervező Man + Machine és Katrinák Márk elmondása szerint az esemény deklaráltan áttör azokon a vélt frontvonalakon, amit oly sokan gondolnak létezőnek a szervezők között. Így válik majd lehetővé, hogy többek között Isu, Mankind, vagy Aurin tegye teljessé a lineupokat, valamint több eddig ismeretlen hazai tehetség is lehetőséget fog kapni arra, hogy megmutassa magát a budapesti éjszakában.

Február 7.: https://www.facebook.com/events/1297200827150297/
Március 6.: https://www.facebook.com/events/512288876307521/

KÖVESS MINKET

TOVÁBBI CIKKEK

A brit kormány megerősítette, hogy az EU-s előadók 2021-től csak vízummal utazhatnak be az Egyesült Királyságba

2020.02.21.

A belügyminisztérium új szabályai a Brexit átmeneti időszakának lezárása után lép életbe.

Pörögj rá HOT X szilveszteri szettjére

2020.02.20.

A 2019-es szilveszteri DEADCODE & FRIENDS-en rögzített HOT X szett felkerült Soundcloudra!

Teltháznak dübörgött egy éjszakán át Sikztah az Akváriumban

2020.02.20.

Hazánk egyik legnagyobb zajkeltője egy egész éjszakán át csinálhatta azt, amihez a legjobban ért.