Exit Fesztivál 2012 - Első nevek

2012.02.14
Egyre izgatottabbak vagyunk az idei Exit Fesztivál miatt, hisz a szervezők bejelentették első fellépőket. A nagyszínpadon kapásból helyet kapott a New Order. Ian Curtis énekes halála után a Joy Division tagjainak új formációja. A New Order a kritikusok által egyik leginkább elismert banda, mely igen nagy hatást gyakorolt a szcénára az utóbbi években. Az elektronikus zene ötvözése a ’80-as évek new wave hangzásaival megfűszerezve, egy kis dance-stílussal, az urak következetesen igyekeznek kitolni a határaikat ezzel egyedi hangzást létrehozva, mely felemelő és inspiráló hatású. Emellett az együttes 1983-as slágere, a Blue Monday minden idők legtöbb példányszámban eladott 12"-es lemeze, tökéletes példája annak, hogyan változott az együttes hangzása. 2012. július 13-án minden kételkedő tudatába örökre bevésődik majd, hogy nincs igazán buli a New Order nélkül. A Fusion Stage-es fellépésük után, a Portugál világ zenei szenzáció, a Buraka Som Sistema üdvözölt visszatérője lesz az idei Exit Festivalnak. Könnyedt keveréke a technonak és az afrikai kuduro stílusnak. A Buraka Som Sistema híres az energikus és kirobbanó műsoraikról, melyet a táncosok és MC-k csapata a maximumig fokoz. Ráadásul az MTV European Music Awards-ról sem üres kézzel távoztak, 2011-ben pedig megjelent legújabb albumuk, a ’Komba’.

Felkészülni, öveket becsatolni! A Dance Arena-t olyan nevek fogják dugig tölteni, mint Luciano, Reboot, Kenny Larkin, Robert Dietz, Maayan Nidam egy speckó Cadenza Records-os bulira július 13-án, pénteken. A Dance Arena nevezetes a hihetetlen energiáról, mellyel általában a ház falát is kirúgják. A techno-tól kezdve az electro-n át, a dirty house-ig egy kis disco twist-tel, a Dance Arena a legtöbb tánczenei stílust felvonultatja és szusszanásnyi lehetőséget sem ad a közönségnek a pihenésre. Helyet kapnak új tehetségek, akik aztán fejet hajthatnak az old school nagyjai előtt. A Dance Arena sosem okoz csalódást annak, aki ellátogat a Szerb fesztiválra megtapasztalhatja milyen érzés 20 000 emberrel együtt táncolni a napfelkeltében. 2012. hamisítatlanul az elektronikus zene éve lesz, ahol a legnagyobb nevek fordulnak majd meg. Íme egy kis ízelítő a line up-ból. Luciano, a svájci-chilei származású DJ és producer sokat és igen keményen dolgozott azon, hogy egyre feljebb kerüljön a ranglétrán Latin-amerikai elektronikus zenéjével. A jelenleg Svájcban élő úriembernek sikerült megszerettetnie a közönséggel Latino-inspirálta techno és house zenéjét, annyira, hogy a DC10 klub (Ibiza) rezidens DJ-je lett. Reboot egy másik várva-várt visszatérő művésze a fesztiválnak. A német DJ élő fellépésein a deep minimal hangzásoktól egészen az old school house-ig széles körben válogat. A közönségnek nem is marad más dolga csak hagyni, hogy a zene magával ragadja és sosem látott tájakra repítse. Ki jut eszetekbe először, ha azt halljátok ’Detroit techno’? Nyilván Kenny Larkin! Nem is csoda, hisz a fickó közel húsz éve a világ minden táján megbabonázza a közönséget zenéjével, és ez 2012. nyarán sem lesz másképp az Exit-en. Robert Dietz a frankfurti klubéletben csiszolgatta kristály tisztára saját hipnotikus és szexi, árnyalt elektronikus zenéjét az utóbbi években. Végül, de nem utolsó sorban Maayan, akinek zenéjére a változatosság a legjellemzőbb. Igazi popsi riszálós, összehozós zenére lehet számítani a német hölgytől.


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját