Idén is tripláz a Sun & Soda
2022.05.30A 2018-ban indított rendezvény sok évnyi siker után idén is három alkalommal jelentkezik az Akvárium Klub tengerparti strandokat és trópusi hangulatú partikat idéző nappali bulisorozata, a Sun & Soda. Az egyedülálló rendezvénysorozat keretében ismét világklasszis DJ-k zenélnek majd a teraszon: június 24-én érkezik Hot Since 82, július 23-án Matador táncoltatja a vendégeket, a harmadik esemény pedig augusztus 27-én az andhim párossal zárja le a nyarat!
A Sun & Soda rendhagyó módon robbant be a köztudatba: unikális idő- és helyszínválasztása végett, világszínvonalú programmal a belvárosi urbánus környezetbe hozza a természetközeli élményt. A sorozat helyszíne az Akvárium Klub terasza, mely erre az időre egyfajta oázissá alakul: műfű borítással, pálmák szegélyezte mini medencékkel, hangulatos árnyékolókkal, strand kiegészítőkkel és kényelmes nyugágyakkal készülnek a szervezők, hogy erre a napra garantált élmény legyen a kikapcsolódás, na meg a világsztár DJ-kel való bulizás.
2018 óta pedig elég impozáns névsort vonultatott már fel az Akvárium Klub teraszára, játszott már itt Dubfire, Hernan Cattaneo, az Adriatique páros és Sasha is. Idén pedig 3 újabb név veszi be a nyáron a teraszt. Három olyan fellépő, akiket már különböző környezetben hallottunk többször játszani, de a Sun & Soda különleges dekorációja között még nem!
Szóval idén is háromszor Sun & Soda!
JÚNIUS 24. - HOT SINCE 82
JÚLIUS 23. - MATADOR
AUGUSZTUS 27. - ANDHIM
További infók: https://www.facebook.com/SunAndSodaOfficial

TOVÁBBI CIKKEK

Újabb fellépők csatlakoztak a Szigethez
2023.05.09.
Historical Tales with Giolí & Assia @ Budai Vár, 2023.08.26.
2023.04.26.
Historical Tales with Hernan Cattaneo @ Budai Vár, 2023.07.08.
2023.04.26.