Jay Lumen dupla Top10-el kezdte a 2021-es évet!

2021.03.06

Jay Lumen az idei esztendőt kétszeres Top10-el kezdte, hiszen az ez évben elsőként megjelent kislemezének címadó dala, a Beatport techno listájának és emellett techno hype listájának is legjobb 10 track-je közé került. Így cikkünk keltekor egyszerre két listán is a legjobb 10-ben szerepelhetett.

Jay Lumen körülbelül ugyanúgy kezdi az idei esztendőt, ahogy a tavalyit zárta. 2020 év végi Galactic Rainbow dala a Top10-ben egészen az 5. helyig jutott a Beatport techno listáján és az idei évet és ugyanígy indíthatta.

"From Outer Space" című kislemeze február 5-én jelent meg saját, Footwork kiadóján először digitális formában, majd hamarosan vinyl formátumban is.
Az már előzetesen is érezhető volt, hogy Jay ismét elkapta a fonalat, hiszen abban a pár hónapban, amikor lehetőség nyílt fellépésekre a tavalyi évben, a szettek után rendszeresen áradtak a kérdések és a pozitív visszajelzések az akkor a közönség számára még teljesen ismeretlen új dallal kapcsolatban. Ugyanúgy, ahogy a 2 hetente kedden este 7-kor jelentkező élő stream-jeinek komment szekcióiban is rendszeresen olvashattuk a dalt érintő feedback-eket és id kérdéseket.

A megjelenést követően, pedig szintén nagy érdeklődés övezte a kislemezt. A címadó dal azonnal elkezdte ostromolni a listákat és egészen a 7. helyig jutott a Beatport techno (p/d/h) Top10-ében míg a hype chart-on Jay először a 4., a 3., majd a 2. helynek örülhetett.

Jay Lumen az alábbi szavakkal kommentálta az új megjelenést:

"Nagyon köszönöm mindenkinek ezt a rengeteg pozitív visszajelzést és a támogatást is az új kislemez kapcsán. Örülök, hogy ha sikerült egy kis örömöt és feltöltő energiákat vinnem a mostanában semmiképp sem átlagos hétköznapokba! Sokan kérdezték, hogy mi inspirálta az EP-t. Számomra a természethez való visszatalálásról és az ősi gyökerekből való tanulásról és megújulásról szól. A lemez azt mutatja meg, ahogy talán minket, mint bolygó a világegyetem távoli sarkából kéne látni és hallani egységként, összefogva, a természettel harmóniában. A dalokon az ősi mongol és maori kultúra jegyei érezhetők, ezekkel szerettem volna kicsit átadni a természet közeli érzést. Még egyszer köszönöm, hogy ilyen sokan szeretitek! :)"

Gratulálunk Jay Lumen-nek!


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén