Matador - OneMusic interjú

2017.04.03

!!! FOR ENGLISH, PLEASE SCROLL DOWN !!! 

Március 10-én Matador Budapesten járt a Black Mamba vendégségében, az Akvárium Klub NagyHalljában! A szettje előtt elkaptuk egy gyors interjúra, hogy meséljen arról mi a helyzet vele, hisz a 2016-os év elég sűrűre sikeredett.

- Először is üdv újra Magyarországon! Kezdjük is a legaktuálisabb témával, az Oxia “Domino”-jához készített remixed, ami tüstént fel is kúszott a Beatport toplistájának első helyére.
Honnan jött az ötlet és hogy készült ennek az igazi klasszikusnak a remixe?
- Ilyenkor az embernek az jut először az eszébe, hogy egy ilyen, tényleg klasszikusnak mondható zenéhez hozzá se szabad nyúlni, mivel ugyebár hogy javítasz fel valamit, ami már alapvetően tökéletes? Legtöbb esetben erre nem is képes az ember, de úgy voltam vele, hogy nem hátrálok meg a feladattól. Nekiálltam és 4-5 hónap alatt, miközben jártam a világot, 3 különböző változatot készítettem el, majd ezekből egyet véglegesítettem, amely persze nem egyenrangú az eredetivel, de így is megállja a helyét és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam róla, amikor 1-1 fellépésen lejátszottam. Szóval elég sok időbe telt, de a befektetett idő meghozta a gyümölcsét.

- 2016-ban megalapítottad a saját kiadódat, a Rukus-t. Mesélnél kérlek ennek a hátteréről ?
- Az elmúlt 6-7 évben a MINUS-on keresztül adtam ki a zenéimet, - ami bár folytatódik, sőt nemsokára jön is ki majd egy újdonság Richie Hawtin kiadójánál – de volt egy csomó zeném, ami már régóta kiadatlanul pihent, amikről beszéltem Richie-vel és bár egy pár majd náluk jelenik meg, de mivel az ő kiadójuk is éppen változásokon ment keresztül, így úgy éreztem, hogy itt a nagy lehetőség a számomra, hogy egy kis projektbe kezdjek és az említett zenéket magam adjam ki. Szóval elsősorban ezeknek a zenéknek a kiadása volt a szempont a kiadó megalapításánál, de azóta pár új előadót is sikerült leszerződtetni , szóval már egész jól növekszünk szervezetileg is.

- Tavaly jelent meg az első albumod is “RUCTIONS” néven. Mennyi ideig dolgoztál rajta és melyik track áll a legközelebb a szívedhez?
- Kb 3-4 hónapot stabilan a stúdióban töltöttem, aztán jött úgy 12 hónap turnézás, szóval majdnem úgy másfél év kellett, hogy összeálljon a dolog. A kedvenc trackem az albumon az utolsó track, melynek “Strings For Life” a címe. Ez egy downtemo breakbeat zene, amely úgy gondolom méltó befejezése ennek a nagy projectnek. A Whyt Noyz-os David Sydley készített is hozzá egy remixet, amit szintén szívesen játszom a fellépéseim során.

- Már számos alkalommal felléptél Magyarországon különböző klubokban és fesztiválokon. Melyik volt a legemlékezetesebb számodra? Illetve melyiket preferálod a klubesteket vagy a nagy fesztiválokat?
- Ez a kettő két nagyon különböző élmény számomra is. Egy időben sokkal jobban szerettem klubokban fellépni, mert az olyan intimebb és intenzívebb tud lenni, de a másik oldalon pedig a fesztiválokon ott állsz egy színpadon a hatalmas tömeg előtt és annak is megvan az maga, egyedi varázsa. Szóval igazából magától az aktuális bulitól függ, hogy épp mi történik akkor és ott. Például amikor a 2015-ös B My Lake-en Richie szettje után zártam az estét, nah az valami elképesztő volt. Azt hiszem az az eddigi legemlékezetesebb magyarországi fellépésem.

 - A tavalyi Balaton Sound-on a “New Order – Blue Monday” örökzölddel zártad a szetted, ami hihetetlen hangulatot adott a tömegnek. Hogy választod ki ezeket a zárótrackeket?
- Készítettem egy saját változatot abból a trackből, amit amúgy így is mindenki imád. Ebben a zenében nagyon sokszínű a hangszerelés és egyike azon elektronikus zenéknek, amik anno igazán megfogtak, szóval egy személyes kötődés is van hozzá. Emellé ha mindezt jókor, jó időben játszod le akkor robban, mint egy bomba, mint ahogy az a Balaton Sound-on is történt.

- Mit csinálsz és milyen zenét hallgatsz szabadidődben?
- Mostanában az új Bonobo albumot hallgattam sokat de szeretem a Ninja Tune-féle downtempo zenéket és a filmzenéket is. Például a “Stanger Things” soundtrack-je nagyon tetszett.
Hogy mit csinálok szabadidőmben? Hát főzök, kutyát sétáltatok, a barátnőmmel vagyok…tudod, mint minden más normális ember… ;)

- Ha már említetted a főzést… A karrieredet anno még szakácsként kezdted. Hogy váltottál a DJ-skedés irányába.
- Igazából én már korábban DJ-skedtem, de akkoriban még nem tudtam ebből megélni, így kitanultam a szakács szakmát és ott helyezkedtem el, abból kerestem a kenyerem. Aztán az évek előrehaladtával a fellépések mellett már csak pár napot dolgoztam az étteremben, majd eljutottam arra a pontra, hogy full time-ban csak a DJ szakmámból élek, de ez rengeteg munkával és kitartással járt, ami végül eljuttatott oda ahol most vagyok.

- Milyen ujdonságok várhatóak a RUKUS-nál az év hátrlévő részére?
- Nálunk épp egy Anna track várakozik kiadásra, amelyhez én is és Marc Houle is készítettünk egy-egy remixet. Nekem is jön még ki pár újdonságom az idén a RUKUS-nál és pár egyéb kiadónál is. Összesen van vagy 15 zene a várólistán, szóval év végéig lesz bőven még számos új kiadványunk, az teljesen biztos.

- Mit üzensz a magyar rajongóidnak?
- Ők lesznek olyan exkluzív helyzetben, hogy ma este elsőként hallhatják azokat a zenéket, amiket az utóbbi pár hónapban készítettem és remélem elnyerik majd a tetszésüket! Nagyon szépen köszönöm és borzasztó jó látni ezt a támogatást, amit ebben az országban kapok, ami aztán arra késztet, hogy még nagyobb kedvel jöjjek vissza újból és újból.



- First of all, welcome back to Hungary! I just wanted to start with the most actual topic, which is your brand new remix of Oxia’s “Domino”, which just became Beatport Nr.1.
How did you come up with that idea of remixing this true classic?
- The first idea that comes straight away is not touching something classic like that, as how do you do something better which is already amazing, you know?!. And in most cases, you can’t, but I said to myself, I’m not gonna carry away from that. I took it on and I made like 3 different versions in 4-5 months while I was traveling all around the world, but at one point I finalized it and although it is not as good as the original, it stands on it’s own and got really awesome responses while I started playing in my sets. So it took a lot of effort, but some things take time to do right, you know… ;)

- In 2016 you’ve started your own label, Rukus. Can you tell us bit more about it’s background and future plans?
- For the past 6-7 years I was releasing for MINUS, actually I still am and soon I’ll be releasing something new on Richie’s label. But I had a big batch of music which was just sitting there, unreleased, and I spoke to Richie about releasing some of it through MINUS, but they were also in the process of some changes; so I thought, here is an opportunity for me to start a small project on my own to get these tracks out there. So the main objective of this was to have that batch of music released initially, but then we started to sign some new artists so it’s kinda organically growing and it’s going quite well so far.

- You also released your first album called “RUCTIONS” last year. How much time did it take to produce it and which track is the closest to your heart?
- I spent a solid 3-4 months in the studio, and then there was another 12 months on the road, so it was about a year and a half altogether. My favorite track from the album is the last track I wrote, which is called “Strings For Life” and it is a downtempo break-beat track and a really nice way to finish off this big project. David Sydley from Whyt Noyz also remixed it and I also play that version sometimes.

- Lucky for us, you’ve played several times in Hungary already, visiting various local clubs and festivals. Which one was the most memorable one and which do you prefer? Clubs or festivals?
- Clubs and festivals are two very different experiences. There was a time where I much preferred clubs as they were more intimate and intense, but on the the other side of it is at the festivals you are standing on the stage in distance of that huge crowd and it has its magic, too. So this purely depends on the show and what happens there…for instance there was B My Lake in 2015 where I was closing after Richie’s set which was just incredible. I think that is the most memorable time I had in Hungary so far.

Last year at Balaton Sound you’ve finished your set with New Order’s “Blue Monday” and it created an unbelievable vibe in the crowd. How do you select these classics which you use in your sets?
- I have created an edit of that track that I think we all love and works really well in my sets. This track features a lot of instruments and it was one of the very first electronic tracks which really grabbed be so I also have a personal connection to it, too. You play at in the right time, in the right place and it just blows up.

- Regarding your free time…what kind of music do you like to listen to when you’re not on the job and what kind of hobbies do you have?
- Recently I’ve been listening to the new Bonobo album – mostly downtempo stuff like Ninja Tune or movie soundtracks. For example, I love the soundtrack of the new series “Stranger Things”. What do I do with my time off? I cook, I walk my dog, I spend time with my Mrs… You know, things that most normal people do. ;)

- As you already brought up cooking… Your career started as a chef. How did it change to DJing and producing?
- Actually you need to be creative in both things, so they are not so far away from each other.
I was already DJing before I started cooking, but at that time you could not earn enough money from DJing so I earned it from cooking. But then after a time I was only working like 1 or 2 days a week in the kitchen and then I was at point where I was full time, but this required a lot of hard work and keeping the faith, but that got me there where I am now I guess.

- What kind of future plans do you have for this year in terms of gigs and releases?
- For the label we have a new ANNA release coming up for which myself and also Marc Houle have supplied a remix. I’m going to release some more originals during the year on RUKUS or under another label, but I have a big chunk of music – like 15 tracks – waiting to be released so there will be some new stuff coming out, that’s for sure.

- What kind of personal message do you have to your Hungarian fans?
- The crowd at Akvarium Klub got to hear all the new music that I’ve produced in the last couple of months, so that gig was a world exclusive; I hope they enjoyed it! I want to thank them for coming out, it’s incredible to see the support I get here and this makes me want to come back again even more!


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját