Michael Bibi a kórházat elhagyva egyenesen Ibiza felé vette az irányt
2023.09.29Michael Bibi pár napja tette közzé a közösségi médiában, hogy elhagyta a kórházat, miután rákkezelésen esett át, amit májusban diagnosztizáltak nála. A nagyján már túl van, ahogy Michael fogalmazott “fáradtnak, de boldognak érzi magát".
Michaelnél központi idegrendszeri limfómát diagnosztizálták, ami egy ritka rákfajta, de Instagramon keresztül folyamatosan tájékoztatta rajongóit a gyógyulásáról. Június közepén, a születésnapján megerősítette, hogy a daganat már körülbelül 40%-kal zsugorodott, egy másik bejegyzésben pedig szeptember 6-án már a 116. napját töltötte kórházban, ahol látható volt, hogy mennyit erősödött a bent töltött idő alatt. A kórházban töltött időnek viszont most egy időre vége, hisz sokunk örömére szeptember 27-tel megerősödve távozhatott onnan.
„Amikor először bekerültem a kórházba, alig tudtam járni” – írta Bibi az Instagramon. "Ma mosolyogva sétálok ki, miután befejeztem a fő kezelésemet. Fáradtan, de boldogan... A rák elleni küzdelmem még nem ért véget...most egy kis szünet, egy kis idő az élet élvezetére."
A kórházat elhagyva pedig hová máshová vezethetett volna első nagyobb útja, mint Ibizára, ahol hosszú idő után a saját klubestjén meglepetés vendégként állt újra a lejátszók mögé, a DC10-ben!
Néhány videó az első fellépéséről ide kattintva tekinthető meg.
TOVÁBBI CIKKEK
Újra lesz Nagy Utcaszínház a Szigeten
2024.08.02.Swedish House Mafia a Tomorrowland 2024-en: Retró szettjük visszarepítette a közönséget az időben
2024.07.22.