Nina Kraviz - Interjú

2015.03.30

Az orosz művésznő mesél többek között utazásról, az új kiadójáról, kaktuszokról, és arról, miért is olyan jó az acid hangzás.

Manapság Nina Kraviz történetét mindenki ismeri, aki csak egy csöppnyit is figyelemmel követi az elektronikus zene világát az utóbbi években. Szibériában született, képzett fogorvos, saját maga járta ki az utat az elektronikus zenében és végül az egyik legismertebb dj lett a világon. Rengeteg interjú készült már vele (néhány közülük talán vitaindító is), ám az utóbbi időben már inkább a zenéjére összpontosítanak, ha megkeresik, legutóbb éppen a DJ Kicks sorozatban való részvételével kapcsolatosan. Az XLR8 csapata azzal a céllal ült le vele beszélgetni a '20 Questions' sorozatának keretében, hogy talán néhány új, izgalmas információ is kiderül majd Kravizről. Az interjú végére erre rájöttünk, hogy ezt több mint jól sikerült megvalósítani. 1. Hol születtél és nőttél fel? Szibériában, 50 mérföldre a világ legmélyebb tavától. 2. Hol vagy most otthon és hogy érzed ott magad? Berlinben és imádom. 3. Mi az, amit legjobban hiányolsz, amikor úton vagy és miért? A mindennapi rutint az életemből, a küzdősportokat és a német órákat. 4. Mit volt a legnehezebb megtanulnod, amióta teljes értékű művész vagy? Ébren maradni akkor is, amikor már réges-rég ágyban kellene lennem. 5. Rengeteg fotót posztolsz, miközben úton vagy. Szoktál-e hosszabb ideig maradni egy-egy helyen, hogy legyen időd turistáskodni? Vagy megfeszíted magad, és inkább alvás helyett csinálsz magadnak programot? A munkám tökéletes ahhoz, hogy új országokat fedezzek fel és különböző kultúrákba integrálódjak. Nagyon kíváncsi természet vagyok és szeretek mindig új emberekkel találkozni, élvezni a helyi konyhát, és az adott ország nyelvének alapjait is igyekszem elsajátítani. Ez az egész inspiráló számomra. 6. Mi az az egy dolog, amit mindenki rosszul tud rólad? Mindenki elég okos, és ez rajtam pont jól látszik. 7. Mi volt legutóbb, ami igazán megnevettetett és miért? A barátom nem volt hajlandó feleségül venni. Ez elég vicces volt. 8. Melyik könyvet olvastad legutóbb? Hiromi Shinya: The Enzyme Factor 9. Nyilvánvalóan szereted az acidot. Miért éppen ez, és le tudnád-e írni, hogy milyen, amikor meghallod? Egyszerűen úgy érzem, ez a jó. Minden alkalommal, amikor meghallom, olyan, mintha földönkívüliek szálltak volna a földre és beszélnének hozzám. 10. Amikor zenét írsz, van-e egy előzetes ötleted vagy inkább addig próbálkozol, amíg meg nem tetszik valami? Ez elég kiszámíthatatlan, spontán dolog, középpontban a saját inspirációmmal. Normál esetben úgy érzem, hogy a zene jön hozzám, aztán gyorsan összekapcsolok mindent, megnyomom a „felvesz” gombot, és elindul a bolondozás egy dallammal vagy egy ötlettel. Aztán a szintetizátorom hirtelen elkezd valami őrültséget csinálni és elindulok egy totálisan más irányba. A végére, egy óra felvétel után csak a legjobb részeket és hangzásokat hagyom meg a rozoga harmóniák között, így lesz az egész igazán érdekes. 11. Mesélj nekünk az új kiadódról, a трип-ről (Trip – a szerk.), és arról, miért döntöttél úgy, hogy egy sajátot indítasz be. Mi volt a fő oka annak, hogy elindíts egyet? Elértem arra a pontra, ahol kiforrott, kifejlődött egy teljesen különálló zenei stílus és nem láttam egyetlen olyan helyet sem, ahol megfelelően lennének prezentálva ezek a zenék. Így aztán úgy gondoltam itt az idő egy független hátteret biztosítani, ahol ez a művészeti stílus otthonra lelhet. Minden трип megjelenésnek van egy sztorija, egyfajta „útja”. Nem csupán random ismeretlen előadók gyülekezete. Nem ez a lényege. Minden egyes zene kapcsolódik valamihez és mind vizuálisan, mind zeneileg van egy konkrét mondanivalója. 12. Bárki megjelentethet ott zenét, vagy azért kapcsolatban kell lennie veled, mielőtt feltűnne a трип-nél? A legfontosabb szempont, hogy nagyszerű zene legyen, amely passzol az én zenei világomba, a groove-ot, a környezetet és a szellemiséget tekintve egyaránt. Lehet akár egy élő legenda, de egy totál idegen is. 13. Mi volt a legjobb utazási élményed, amit valaha megéltél? Amikora Coachella-n játszottam, elmentem a Joshua Tree parkba és eltévedtem, miközben számoltam a kaktuszokat. 14. A DJ Kicks-re rátérve - Nina Kraviz - DJ-Kicks lemezajánló - igyekeztél önkifejező lenni a mixben vagy inkább csak összeraktál egy klubba is illő mixet? Felvettem egy mixet, amelyet a zenei élményeim inspiráltak. Pszichedelikus rock, a 90-es évek technoja Detroitból, New York-ból, Stockholmból és Rejkjavikból, poros house Chicagoból, IDM és Italo disco. Ezek a zenék tökéletesen kapcsolódnak hozzám. Amikor gondolkoztam az egész mix koncepcióján, hirtelen beugrott Goldie track-je, a Truth, és rájöttem, hogy a David Bowie hangjával megbolondított transzszerű atmoszféra az, ahogyan éppen érzem magam. Ez a saját rezgésem ebben a pillanatban, az otthonomban és a klubban is. Laza, repetitív, a semmibe vezető szavak folyama, vagy csak egyetlen hang és egy egészen különleges groove, amit aztán szépen Goldie trackje köré építettem. Van egy külön történet is mögötte, de szerettem volna, teljesen kifejteni azt, hogy több lehetőséget hagyjak a hallgatóknak arra, hogy a saját álmaikat álmodják az egész atmoszférába, amelyet előkészítettem nekik. 15. Mi számodra a tánctér? Egy magányos hely, ahol elveszel a zenében vagy inkább egy közösségi hely, ahol mindenkivel kapcsolatba kerülsz? Alapvetően ez az a varázslatos hely, ahol ki tudom kapcsolni az agyam és igazán élvezhetem a zenét, amely egy külön csatornát nyit meg. Úgy mondom ezt, hogy elérem a sodródó állapotot. Ha ezt sikerül elérni, minden kapcsolódik egymás után akár egy voodoo varázslatban. A dj, az emberek és az egész szoba eggyé válik. 16. Elég intenzív élete élsz. Mit gondolsz, meddig tudod fenntartani ezt a tempót? Remélem, még legalább 10 albumot kiadok, mielőtt egyáltalán elkezdek ezen a kérdésen gondolkozni. 17. Feministaként jellemeznéd magad? Érzel felelősséget a többi nő iránt a szcénában vagy a világban? Minden alkalommal, amikor nyilvánosság előtt játszok, felelősséget érzek a hallgatóim iránt. A férfiak és a nők iránt egyaránt. 18. Mit szeretnél, hogyan emlékezzen rád az utókor? Erre a kérdésre inkább egy másik alkalommal válaszolnék. 19. Volt újévi fogadalmad? Új zenéket fogok írni, tovább fejlesztem a трип kiadót, remélhetőleg egy újabb kiadót is sikerül beindítani, összerakom a saját szintetizátoromat és kevesebb répatortát eszek, mint általában. 20. Mi lesz a legelső dolog, amit csinálsz ez után az interjú után? Meghívlak egy kávéra és lejátszom neked ezt a zenét: http://youtu.be/w3uVf8p-sgE Forrás: XLR8

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját