Rajongás csúcsfokon - Nick Warrennel, Jody Wisternoff-fal és hazai rajongójukkal beszélgettünk

2017.01.08

Egyes emberek képesek egy-egy kedvencükre kiemelt figyelmet fordítani, mi meg szerettük volna megismerni, jelen esetben Jody Wisternoff és Nick Warren egyik magyar rajongóját.

„Lenyűgöző csodálat a bennünk keletkezett vágy tárgya iránt, mely megismételhetetlen érzelmeket vált ki belőlünk.”

Talán így is megfogalmazhatjuk azt, hogy mi is igazán a rajongás, de sokkal egyszerűbb, ha rajongó és rajongott kapcsolatát vizsgáljuk. Pontosan úgy, ahogy Szabó Balázs rajongását mutatjuk be egy interjú keretén belül, aki Jody Wisternoff és Nick Warren nagy rajongója. Egyszer azért Hernan Cattaneoval is megismertetnénk, hogy miért az derüljön ki az interjúból, amihez maga Jody és Nick is hozzászólt pár szóban.

- Mikor és hogyan keveredtél bele az elektronikus zenébe, a hozzá tartozó szórakozásba?
- Andro Proton rádión futó Indigo című havi mix-sorozata volt az, amit először elkezdtem hallgatni barátaim hatására majd elkezdtük járni az országot, hol hallhatjuk őt. Ez 2007-2008 tájékán volt. A bulikon hallott trackek nyomozása közben megismertem James Zabielát, majd Hernan Cattaneot. Az első igazi nagy esemény, amire sikerült eljutnom a városligeti Sasha-Digweed-Zabiela buli volt. (2009. augusztus – a szerk.)

- Nick Warren és Jody Wisternoff nagy rajongója vagy. Miért pont ők?
- Természetesen az általuk közösen írt trackek miatt. A Way Out West zenék olyan időtálló klasszikusok, amik egyszer a füledbe másznak és nem felejtődnek el. Érezni rajtuk, hogy nem egy hétvége alatt összedobott trackek, hanem éveken át tökéletesre csiszolt alkotások. Mindegyiknek önálló hangzása van, mégis érződik rajtuk a két előadó sajátos hangzásvilága.



A Way Out West és két tagja sokakat megérintett az elmúlt 23 évben (!) - Balról Balázs, mellette Nick

- Honnantól kezdett kialakulni ez a magas fokú rajongás? Mi kell ehhez, hogy kialakuljon?
- Az első Jody Wisternoff bulim 2009 őszén volt Szekszárdon. Emlékszem nagyon kevesen voltak, ezzel szemben Jody egy olyan trance elemekkel tarkított progressive szettel állt elő és olyan hangzásvilágot képviselt számomra, amit senki meg sem tudott közelíteni azóta, még ő maga sem. Sajnálom is, hogy az idő múlásával a stílusa a deep house irányába mozdult el.



- Mára közvetlen, szinte baráti viszony alakult ki közöttetek. Ez rendszeres kommunikációt is takar? Hogy tartod a kapcsolatot velük?
- Ez az állítás félig igaz. Jodyval tartom a kapcsolatot facebookon. Nagyon sokat beszélünk, de ezek legtöbbször a magyarországi fellépésének idejére köthetők. Emlékszem egy téli fellépésére, nagyon be volt zsongva, hogy ismét nálunk zenélhet és már a repülőről tolta a hülyeséget, képes volt Nick brit akcentusát és vörös haját is kifigurázni. De volt olyan beszélgetésünk is, amikor készülőben volt a The bridge című trackje és kikérte a véleményem, hogy írjon-e rá vokált vagy sem.

- Biztosan találkoztatok már személyesen, ilyenkor jól elbeszélgettek, netán volt már valami bulin kívüli közös program is?
- Sajnos csak buliban van alkalmam találkozni velük. Nick és Jody is közvetlen emberek és nagyon társaságkedvelők. Amikor beszélgetsz velük, akkor nem érződik rajtuk a sztárság, teljesen hétköznapi emberek. Mindkettőjük nagy rajongója a magyar pálinkának, nagyon jókat lehet iszogatni velük.


Állítólag volt egy erős pálinkázós éjszaka, az is lehet, hogy ez - Jobbról Balázs, középen Jody

- Gondolom örültél, amikor kiderült, hogy itthon is fellépnek, ráadásul a közös Way Out West projektjükkel!
- Nagyon, hiszen az utolsó közös fellépésük közel 7 éve volt. Remélem a következő, nem 2024-ben lesz. :)

- Jársz külföldön és itthon is szórakozni. Milyenek a buli tapasztalatok?
- Változó. Itthon nyilván jobb. Mi magyarok nagyon hálás közönség tudunk lenni. Erre nagyon jó példa Sasha legutóbbi fellépése, Sashát még nem láttam ennyire élvezni egy bulit.

- Ki az, akiért még hasonlóan képes vagy megmozdulni?
- Hernan Cattaneo, de csak klub szettekre. A fesztiválokra nem járok el, mivel úgy vélem egy progressive DJ 90percben nem tud kibontakozni, de az önálló estjein rendre ott vagyok. Másik örök kedvenc Henry Saiz, de ő inkább produceri munkássága miatt lett az.

- Van kedvenc klub, esetleg rendezvénysorozat, ami közel áll hozzád?
- A Studio és a régi Cinema Hall voltak a kedvenc klubjaim, de az újba is előszeretettel járok. Rendezvénysorozatok közül a Hi!fly, a Black Mamba, vagy a Thisizz szólnak nekem leginkább.

- Mesélsz nekünk egy személyes partyélményt?
- Várpalotán volt egy rock fesztiválon egy elektronikus zenei stage, ahol Jody is fellépett. Az mindig meg fog maradni, hogy elég hülyén mutattunk a sok rockker között.

Küldj az olvasóinknak egy kedvenc tracket!



Köszönjük az interjút, további kitartó rajongást és jó szórakozást a Thissizz Way Out West bulira!
Balázs gondolatait követően a rajongott művészeket is megkérdeztük pár szóban. Jody és Nick így válaszolt:

Mi az első emléked Balázsról?
Jody: Valahol vidéken, egy őrült buliban találkoztunk jó pár évvel ezelőtt. Balázs egyébként szinte minden fellépésünkön ott van, de egyszer azért ő is hibázott és kihagyta, azt azóta sem bocsájtottam meg neki... :)


Talán ez lehetett az az őrült buli - Balázs balról, Jody középen

Van máshol is hasonló rajongótok?
Nick: Az évek alatt rengeteg emberrel találkoztunk, sok rajongót ismerünk arcról, sokukkal találkozunk időről időre a világ valamelyik táncparkettjén, de igazán kevés olyan arc van, mint Balázs, akivel rendszeresen levelezünk zenéről, bulikról vagy bármi más, mindnyájunkat érdeklő témákról.

Jody: Van egy hasonlóan lelkes srác az államokból, Sam. Biztos jópofa lenne, ha leülnének egyszer kávézni.

Valami érdekes, emlékezetes történet a közelmúltból?
Jody: Pár évvel ezelőtt, talán egy Cinema Hall-os bulin történt egy egész komoly pálinkázás... További részletekről ne kérdezzetek. :D

Január 14-én, szombaton Jody Wisternof és Nick Warren együtt lép fel a Cinema Hallban, ahol a Way Out West albumbemutató fellépés mellett Jody egy DJ szettel is kedveskedik az összegyűlteknek. A különlegesnek ígérkező estén Balázs biztosan ott lesz, te se maradj otthon!

Event CSEKK


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén