Új nevekkel jelentkezett a Sziget, köztük a Foo Fighters és a Twenty One Pilots!

2018.11.27

Új nevekkel jelentkezett a Sziget, köztük a Foo Fighters, a Florence + The Machine, a Twenty One Pilots, a The 1975, Martin Garrix és további 19 előadó - a változatosság jegyében.

Ed Sheeran után megindult a bejelentés-zápor, a Sziget szervezői 24 új zenekart és előadót hoztak nyilvánosságra, köztük több világsztárral és „izgalmas, friss feltörekvő nevekkel" – ahogy ezt korábban Kádár Tamás főszervező már előrevetítette.



"Ebben a korai bejelentésben már sikerült csokorba szedni a 2019-es Sziget headlinereinek nagy részét, ami már a tavaly indult "új időszámítás" eredménye"
– mondta a főszervező. „2018-ban egy olyan középtávú stratégiát dolgoztunk ki, ami lehetőséget ad arra, hogy magasabbra tegyük a mércét és teljesíteni tudjuk a látogatóink elvárásait. Nevezetesen egy olyan fesztivál csomagot kínáljunk, amely egyesíti az egyedi, hiteles és szerethető Sziget-élményt egy, a legnagyobb nemzetközi neveket is soroló line up-pal" – tette hozzá Kádár. A mai naptól ráadásul minden elérhető jegytípus kapható egyelőre a legkedvezőbb, early bird áron.

llyen még nem nagyon volt a Sziget történetében: a világ egyik legnépszerűbb rockbandája, az arénákat púposra töltő és a fesztiválok headliner sorában biztos helyet bérlő Foo Fighters minden idők legnagyobb szigetes koncertjét ígéri augusztus 13-án, egy két és fél órás show-val. Előttük pedig egy szintén, önmagában is headlinernek számító produkció érkezik, a „2018 Legjobb pop duó előadó"-nak járó Grammy győztes Twenty One Pilots személyében. Az tehát már biztos, hogy nem mindennapi finálét rak a Nagyszínpadra a 2019-es Sziget.

Szóval rendkívül erős az idei mezőny: Ed Sheeran-nel indít a Nagyszínpad és a Twenty One Pilots - Foo Fighters kombóval zár. Közöttük pedig a headliner sorban már biztos fellépő augusztus 8-án a kívánságlisták élmezőnyének állandó tagja, az Egyesült Királyság egyik legnépszerűbb indie-pop zenekara, a The 1975. Augusztus 9-én - a Nagyszínpad főműsoridejében - a világ legjobb DJ-it soroló lista No1 pozíciójából immár harmadik éve kimozdíthatatlan Martin Garrix zenél. Megvan már az augusztus 12-i Sziget nap headlinere is, amiről 2015-ben azt írta a kritika, hogy a "Nagyszínpad történetének legtökéletesebb koncertjét adta." Ez a Florence + The Machine. Remélhetőleg az idén megjelent új lemezről is kapunk ízelítőt.

A most nyilvánosságra került Sziget fellépők hosszú listáján ott van továbbá az angol énekes-zeneszerző Richard Ashcroft, a walesi indierock-posztpunk Catfish and The Bottlemen, a brit elektronikus-indie trio, a Chvrches vagy a londoni illetőségű, modern soulban utazó kollektíva, a Jungle. Pár éve a Sziget egyik legnépszerűbb koncertjét adta a Kodaline és felsorolásszerűen még itt jön egy tucatnyi fellépő: The Blaze, Maribou State, Idles, Superorganism, Pale Waves, Parcels, Boy Pablo, Frank Turner & The Sleeping Souls, Of Mice & Men, Frank Carter & The Rattlesnakes, Gang Of Youths, Alma, Yungblud és a belga-egyiptomi Tamino, aki kísértetiesen hasonlít a legendás amerikai előadóra, Jeff Buckley-ra.

SZiGET 2019 bejelentett fellépői egyben:
Ed Sheeran / Foo Fighters / Florence + The Machine / Twenty One Pilots / The 1975 / Martin Garrix / Richard Ashcroft  / Catfish and The Bottlemen / Chvrches / Jungle / Kodaline / The Blaze  / Maribou State  / IDLES / Superorganism / Pale Waves  / Parcels  / Boy Pablo / Frank Turner & The Sleeping Souls  / Of Mice & Men / Frank Carter & The Rattlesnakes  / Gang of Youth  / ALMA / Yungblud  / Tamino

Weboldal: http://sziget.hu
Sziget Festival Facebook event: https://www.facebook.com/events/1666820216781166/

KÖVESS MINKET

TOVÁBBI CIKKEK

Élménybeszámoló az idei Defected Fesztiválról hazai szemszögből

2018.12.14.

Bejelentették a 2019-es Defected Fesztivál első fellépőit

Havi két partival tovább élhetsz!!!

2018.12.14.

Kéthetente egy élő koncertélmény segíthet akár kilenc évvel is meghosszabbítani a várható életkort.

Rawflex Music! Új hazai techno label Shabaam és Deep Colors gondozásában!

2018.12.07.

Ami idén tavasszal még csak egy gondolat és elképzelés formájában létezett, az mára már valóság!