Újabb 3 fellépő debütálásával bulizhatjuk át a 20. Cinematinét

2019.05.13
 
Erick Morillo, N’TO és Yaya lesz az, aki a már 20. nappali buli fő hullámait közvetíti majd.
 
Legutóbb a hírhedt Loco Dice járt a Cinematinén, aki megtörte azt a programvonalat, miszerint a Cinematiné mindig valami újat hoz a közönség számára, partyról partyra. Merthogy a nagy Loco 2018-ban is beugrott már felrobbantani a RIO táncterét, de mivel idén talán még nagyobb örömöt szerzett, így még jó is, hogy duplázott Loco Dice-ból a Cinematiné!
 
 
Most viszont jön a folytatás, ami már nem enged ilyen „kihágást”, és mivel ez már a 20. Cinematiné lesz június 9-én, így nem maradhat el egy dupla hatos dobás! Szó sincs persze 12 fellépőről, épp elég az a hármas is, melyet a bevezetőben ismertettünk fél szavakban, kontinensek nagy találkozója is lesz ez a nyári vasárnap, melyet egy munkaszüneti hétfő követ majd!
 
Erick Morillo Észak- és Dél-Amerikát is lefedve, a szakma több évtizedes múlttal rendelkező legendájaként, a híres Subliminal Records főnökeként érkezik Budapestre, akit Európa képviseletében az ifjú, pezsgő, francia ütemekkel felvértezett Hungry Music dartanyan, N’TO erősít. A harmadik fellépő pedig az Olaszországban élő, de Afrika etnikai gyökeréhez kapcsolódó Yaya, lesz, aki a Tamango Records tulajdonosa, és Loco Dice Desolat nevű kiadójának gyöngyszeme.
 
A három kontinens képviselőjét jól ismert hazai arcok veszik majd körül: Andras Garay, Jaffa Surfa, James Cole és Rizkid is része lesz ennek az izgalmas zenei programnak, amely váratlanul színes felhozatallal teszi ellenálhatatlanná ezt a közelgő, nyári délutánt, melyre jegyek már online kaphatók!
 
 

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját