2020-ra kitiltják az eldobható műanyagokat Ibizáról

2018.02.12

Újrahasznosítható poharakra cserélnék a sziget teljes készletét.

Ibiza és a környező szigetek a Baleár-tengeren új jogszabályt fogadtak el, amely szerint 2020-ra teljesen eltűnnének az eldobható műanyagok. Ez azt jelenti tehát, hogy két éven belül csak teljesen újrahasznosító anyagok lennének elérhetőek a szigeteken.

A Greenpeace egyik jelentése szerint csak a Földközi-tengeren több mint 1,4 tonna műanyag szemét lebeg, aminek a 75%-a a spanyol tengerpartokról kerül a vízbe.

A hulladékgazdálkodás jelentősége rohamosan nőtt a turisták számának emelkedésével. Ibiza szennyvízhálózatának rendszeres akadozásának egyik oka például az, hogy a nedves törlőkendőt sokan lehúzzák a wc-n.

Sebasián Sanso, a Baleár-térségért felelős minisztérium vezetője azt mondta: „A területünk korlátozott és nagyon érzékeny a környezetre, míg a turizmusra alapuló gazdaságunk generálja a környezetre káros termékek forgalmát.” Az talán nem valószínű, hogy az eldobható műanyagok kitiltása jelentősen befolyásolná a víz árát az ibizai klubokban.

Ha pedig már idén nyáron mennél Ibizára, adnánk egy tanácsot: szedd fel magad után a szemetet, miután elhagyod a strandot, ennyit te is megtehetsz a környezetért.


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját