Alex Meshkov - Biográfia

2012.01.10
A KoMA sorozat negyedik állomásán, s egyben idén először Alex Meshkov orosz muzsikust látjuk vendégül. Alkotói tevékenysége tekintélyes múltra tekint vissza mind lemezlovas, mind produceri vonatkozásban. Többek között nevéhez is fűződik a ma már világszerte ismert Deepmix.ru internetes rádió kezdeti periódusa, illetve az állomástól távozva ő alapította a szintén elismert RTS.FM kollaborációt, mely indulása óta ugyancsak világmértű adóvá fejlődött szatellit stúdiók bevonásával a föld számos nagyvárosából köztük Budapesttel, mint legfrissebb csatlakozóval. Személyében zenei hozzájárulása mellett a műsor kurátori feladatait is ellátja. Egyedi, elemi kreativitását mi sem szemlélteti jobban mint útja a lemezjátszók mögé. Félbehagyva orvosi tanulmányait rövid idő alatt az avant-garde divat hatása alá került, majd kisvártatva a stílus divattervezőjeként a szakma egyik legelismertebb magazinja már mint legjobb tervezőként számol be a művészről. Ekkoriban szabadidejében a bemutatók zenei aláfestéséül szolgáló mixek készítésével foglalatoskodik ,mely a divatszakma gyors megunását követően egyenes pályán röpítette első, ‘96 december 28.-i DJ fellépése irányába. Ettől kezdve Meshkov több neves moszkvai klub rendeszeres szereplőjévé vált. Számos rádióműsor és rendezvénysorozat rezidensi szereppel tiszteli, melyek utolsó két állomása a szcéna méltán két legismertebb “frekvenciája“ a Deepmix valamint az általa alapított RTS. Nooncat - Lunca by Alex Meshkov ‘99-ben Nooncat néven saját produceri projektet indít mely több kimagasló elismerést söpört be az elmúlt tizenkét esztendőben, többek között a 2004-es “16 Tonns” klub által odaítélt az év legjobb dance projektje cím. Legelismertebb alkotásai a “Down The Room” és “Blue Screen” kislemezek kevesebb mint egy hét alatt fogytak el a világ lemezboltjainak polcairól. Művészeti ágakon, illetve a kortárs zenei élet majd minden ágán átívelő hosszútávú kreatív és színvonalas munkássága révén bejárta Európát és szülőhazáját. Sikerei kitűnően példázzák alkotói énjének elemi egyszerűségében rejlő tiszta eleganciával sugárzott emberi üzenetét. Az évek alatt mind magasabb szintekre jutva az elektronikus zenei színtér szinte minden ágában elismerésre méltó alkotói teljesítménye és az ez idő alatt felgyülemlett szerteágazó tapasztalatai révén egyedi különleges előadásmódja kristályosodott ki és csiszolódik időről-időre. Alex Meshkov | derSchall Show | www.protonradio.com by Alex Meshkov A napjainkban fél lábbal Berlinben a másikkal Moszkvában élő Meshkov szettjeit német precízitással komponált struktúra, orosz furfangossággal átitatott megoldások és egy őszinte, szerteágaző művészi lélek romantikus dallamiságával átszőtt varázslatos hangulat jellemzi. Tárt táncparkettel és széles mosollyal várunk mindenkit e nem mindennapi évindító zenei csemegére január 14.-én este tíz órától az Orfeumban.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját