Száz év kokain: történelmi tükör Németországról az Y-Kollektiv új filmjében

Provokatív címmel érkezett az Y-Kollektiv legújabb dokumentumfilmje: a „100 Jahre auf Koks” nem csupán drogtörténet, hanem társadalmi látlelet is. A Radio Bremen gyártásában készült alkotás a Y-History univerzum részeként az ARD Mediathek kínálatában érhető el, és azt vizsgálja, miként vált a kokain az elmúlt évszázad során Németország egyik legellentmondásosabb jelenségévé.

A film egy mai jelenettel indít: fiatalok hétvégi partiján járunk, ahol a kokain éppoly természetes kellék, mint a sör vagy a taxi hazafelé. Innen indul a történelmi visszatekintés, amely feltárja a szer útját a gyógyszeripari alkalmazástól a mára szinte „népi droggá” váló jelenségig.

A dokumentumfilm megszólaltat fogyasztókat, egy egykori „kokain taxist”, drogcsempészt, valamint olyan embert is, aki a függőség miatt elveszítette munkáját, kapcsolatait és önkontrollját. A személyes történetek mögött kirajzolódik egy szélesebb társadalmi háttér: a tiltás, a moralizáló pánik és az éjszakai élet sajátos összefonódása.

A történeti ív a Weimari Köztársaság dekadens éjszakáitól vezet a jelenlegi kokaináradatig. Az első világháborút követően, 1921-ben a német állam az ópiumtörvénnyel szigorította a szabályozást, reagálva a nemzetközi egyezményekre. Már az 1920-as években is beszéltek „kokainhullámról”, még akkor is, amikor a tömeges visszaéléseket statisztikák nem támasztották alá. A film érzékletesen mutatja be, hogy a politika és a társadalmi félelmek miként ismétlődnek újra és újra.

Külön fejezet foglalkozik a nyugatnémet rock’n’roll mítoszával az 1970-es és 1980-as évekből. Steffi Stephan, az Udo Lindenberg-féle Panikorchester tagja őszintén beszél arról, mennyire elterjedt volt a kokain a turnék és a stúdiómunka során. Visszatekintve úgy fogalmaz: a szer nem adott semmit, és ha nem hagy fel vele időben, talán nem élte volna túl azt az időszakot. A film emlékeztet arra is, hogy már a 19. század végén bevezették az első receptkötelességet, miután a művészvilágban elharapózott a mértéktelen használat.

A párhuzam egyértelmű: ma sokan a hosszabb bulizás, a fokozott munkatempó vagy a „maximális teljesítmény” reményében nyúlnak a szerhez – ugyanazok az ígéretek, amelyek egykor a bohém művészeket és színpadi sztárokat is csábították. A „100 Jahre auf Koks” nem ítélkezik, inkább tükröt tart: megmutatja, hogyan ismétli önmagát a történelem, és hogyan válik egy szer újra és újra a kor hangulatának lenyomatává.