Human After All – a félreértett mestermű, amit csak most értünk igazán

Amikor 2005-ben megjelent a Daft Punk Human After All című albuma, sokan csalódottan hallgatták végig. A duó korábban a Discovery című lemezzel tette magát a globális pop- és elektronikus zene élvonalába, ahol minden dallam ragyogott, minden hangminta élménnyé vált. Aztán jött a Human After All, amely épp az ellenkezője volt: nyers, ismétlődő, gépies, sőt, elsőre szinte fárasztó. A legtöbben nem értették, mi történt – mintha a Daft Punk kifogyott volna az ötletekből. De valójában épp az ellenkezője történt.

A lemez mindössze hat hét alatt készült, és ez érződik is rajta – de nem a rossz értelemben. Mert most, közel húsz évvel később, világosabb, mint valaha: a Human After All nem volt félresikerült kísérlet, hanem egy merész, előremutató nyilatkozat. Egy album, amely megjósolta a figyelemgazdaságot, a digitális világ túltelítettségét, és azt a fojtogató érzést, amikor már nem tudjuk, mitől vagyunk még emberek – és mitől gépek.

Az olyan számok, mint a „Technologic” vagy a „The Prime Time of Your Life” ma már egyértelműen olvashatók a modern internet- és médiazaj kritikájaként. A Robot Rock monoton súlyossága vagy a Steam Machine ipari zakatolása nem véletlenül tűnt egykor ridegnek: pont ezt akarták éreztetni. A világ, amiben élünk, egyre zajosabb, egyre ismétlőbb, egyre embertelenebb – és a Daft Punk ezt már 2005-ben pontosan látta.

A fordulópontot a 2006-os Coachella-fellépés hozta el, ahol a piramis színpad, a vizuális show és az élő remixek életre keltették az albumot. Az Alive 2007 turnén már nem volt kérdés, működik-e a Human After All anyaga: robbanásszerűen működött, új dimenzióba helyezve a stúdióverziók minimalizmusát. Ez a turné tette egyértelművé, hogy a lemez valójában egy rejtett mérföldkő, amely Daft Punk örökségének kulcsfontosságú része.

Két évtized távlatából már világos, hogy a Human After All az a fajta mű, amit az idő ír újra. Ma, a digitális fáradtság és az információs túladagolás korában, sokkal pontosabban szólal meg, mint 2005-ben. Nem a dallamai miatt maradt velünk, hanem az üzenete miatt – mert rámutatott arra, milyen könnyen válik az ember géppé, és milyen fontos emlékeztetnünk magunkat arra, hogy még mindig emberek vagyunk.