Felháborodás a Sleep Token rajongói körében a Louder Than Life fesztivál után
Írta: Ostroml
A metal színtér egyik sokat vitatott eseményévé vált a Louder Than Life fesztivál, ahol több rajongó panaszkodott a Sleep Token közönségének magatartására. A kritikák szerint a nézők nem támogatták a crowdsurfereket, emiatt többen is a földre zuhantak, sérüléseket okozva maguknak és másoknak.
Az egyik beszámoló szerint egy crowdsurfer valakinek a fejére esett, ami eszméletvesztést és rohamot okozott, így mentővel kellett kórházba szállítani. Egy másik rajongó arról számolt be, hogy valaki a tömegből azt kiabálta: „Dobd le azt a lányt”, majd ahelyett, hogy segítettek volna neki, hagyták, hogy keményen a földre zuhanjon. „Sok tiszteletemet elvesztettem néhány Sleep Token rajongó iránt ezen a fesztiválon. A crowdsurfing a rock koncertek szerves része. Ha valakit a levegőben látsz, segítened kell neki, hogy biztonságban jusson tovább.” – mondta egy felháborodott résztvevő.
A kritikák nemcsak a crowdsurfing körül forgott: többen úgy érezték, hogy a közönség túl passzív volt. Egy rajongó elmondta, hogy többször próbáltak moshpitet indítani, de nem sikerült másokat bevonniuk.
Mindeközben a maszkos metálzenekar folytatja amerikai turnéját, és a philadelphiai Xfinity Mobile Arénábankülönleges feldolgozással is meglepték a közönséget: előadták Bruce Springsteen „Dancing In The Dark” című dalát.
A Sleep Token májusban adta ki negyedik stúdióalbumát, az ‘Even In Arcadia’-t, amelyet az NME ötcsillagos kritikával jutalmazott. Az album azóta 2025 egyik legjobb kiadványaként szerepel több listán, és a UK Number One albumlistánis az első helyre került.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: